Az új „gasztrogeneráció” kerül fókuszba az idei Gourmet fesztiválon
Az új „gasztrogeneráció” kerül fókuszba az idei Gourmet fesztiválon, amely több mint 100 kiállítóval, köztük mintegy 50 étteremmel, tucatnyi cukrászdával, valamint street food ételekkel, nemzetközi konyhákkal, borokkal, pezsgőkkel, sörökkel és egyéb italokkal várja a közönséget június 2. és 4. között a Millenárison.

Június 2-án indul a program
Ebben az évben sem konkrét ételre vagy alapanyagra fókuszál a Gourmet fesztivál: ezúttal a fiatalok kerülnek a középpontba, és velük együtt a megújulás, az újdonságok, legyen szó új trendekről, technológiákról, alapanyagokról vagy akár stílusról – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
„Tavaly az Örökség témáját jártuk körül, idén viszont a jövőre fókuszálunk, hiszen jól látható már egy új generáció, legyenek akár séfek, cukrászok, baristák vagy bartenderek, akik fiatal koruk ellenére rendkívül magas színvonalon képviselik szakmájukat”
– idézi a közlemény Nemes Richárdot, a Gourmet főszervezőjét.
Az idei fesztiválon az új generációt olyan fiatal szakemberek képviselik majd, mint Béres Anett, aki autodidakta cukrászból lett a Michelin-csillagos Borkonyha és a Textúra cukrászséfje; Csillag Richárd, a kéthelyi Lokal47 séfje, aki már 21 évesen részt vett a világ egyik legrangosabb szakácsversenyén, vagy Huszár Mátyás, aki a Balaton északi partjának „legizgalmasabb új nyitásaként” emlegetett füredi Vasüzlet csapatát vezeti – sorolták a szervezők.
A látogatók találkozhatnak Makai Edinával, aki filozófiát tanult és egy zenekarban is dobolt, mielőtt a Michelin-csillagos Salt étterem séfhelyettese lett; a MÁK séfjével, Mizsei Jánossal, aki tavaly elnyerte a The Michelin Guide Év fiatal séfje díját, valamint Tóth Pállal, a szegedi Alabárdos séfjével is, akinek korábban punk zenekara volt, de ma már saját szakácskönyvet is jegyez.
Ott lesz a fesztiválon Wossala Rozina vendéglátós-író-műsorvezető is, aki a Gourmet Akadémia színpadán tart workshopot.
A Gourmet étel-ital kínálatáért felelős kiállítók mellett számos program várja majd az érkezőket, a szakmai bemutatókon túl például olyan előadások is, melyek során a szakácsművészet közös metszéspontba kerül az irodalommal, a zenével vagy akár a festészettel – áll a közleményben.
A rendezvény teljes kiállítói listája és programja a gourmetfesztival.hu linken érhető el.
Kapcsolódó cikkeink
Ismét Magyarországon a világhírű spanyol séf! Bibo Budapest és a BOTANIQ Bár a Gourmet Fesztiválon
A BOTANIQ Collection idén két egységgel is bemutatkozik az MBH…
Tovább olvasom >A női energiák a fókuszban az idei Gourmet fesztiválon
A kiváló női séfek, cukrászok, pékek és termelők kerülnek főszerepbe…
Tovább olvasom >A nőké a főszerep az idei Gourmet fesztiválon
A „női energiák” kerülnek a fókuszba az idei Gourmet fesztiválon,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >