Az ügyfélélmény az egyik legfontosabb versenyelőny
Az ügyfélélmény (customer experience, CX) ma már az egyik legfontosabb versenyelőny a cégek számára, de a magyar vállalatok jelentős része ezen a téren még mindig hátrányban van – közölte a Magyar Marketing Szövetség az MTI-vel.

A nagyobb cégek közel felénél az ügyfélélmény az üzleti stratégia részét képezi
A 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok megkérdezésével készült magyarországi felmérés alapján a cégek majdnem felénél az üzleti stratégia része az ügyfélélmény. Hiánya főleg az online piacon érezhető, ahol a vállalkozások kevésbé tudják fölvenni a versenyt a felkészültebb versenytársakkal. A különbség regionális összevetésben is nyilvánvaló, a magyar cégek hátránya egyre nagyobb – tették hozzá.
Ügyfélélményre költeni a közlemény szerint jó befektetés, de ez azt is jelenti, hogy az ügyfelek igényeit alaposan kiismerve, tudatosan kell tervezni. Ilyen irányú kutatásokat ugyanakkor a magyarországi nagyvállalatoknak csupán harmada végez, ha terméket vagy szolgáltatást akar piacra dobni, így ők időben el tudják vetni a nem versenyképes kezdeményezéseket. Az ügyfél-elégedettségi kutatásokat ennél is kevesebben, csupán 17 százalék használja, bár jóval nagyobb arányban állnak rendelkezésre a szükséges adatok, 53 százalék ugyanis rendszeresen készít ilyen felméréseket.
Az ügyfélélményt nem lehet a véletlenre bízni, ugyanis ha jól sikerül, a vásárlók jobban fognak kötődni az értékesítőhöz – írták. A vállalatoknak ehhez személyre szabott megoldásokat kell kínálniuk, és nem elég csupán a vállalati stratégia szintjére emelni az ügyfélélményt, annak megvalósítására is ügyelniük kell a cégeknek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult idén az iskolai bevásárlás az Egyesült Államokban
A back-to-school vásárlások idén szokatlanul korán kezdődtek az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >A német kiskereskedők 60%-a hirdet a közösségi médiában
Egy friss felmérés szerint Németországban a kiskereskedők közel 60%-a használ…
Tovább olvasom >A kisvállalkozások 83%-a számára létfontosságúak a házhozszállító platformok
A Wolt nemzetközi kutatása szerint a kereskedők 83%-a nélkülözhetetlennek tartja…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >ESET: pszichológiai manipulációval csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából
Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat…
Tovább olvasom >