Az Sz. Variáns idén a MikulásGyárral együtt segíti a rászorulókat

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 15. 10:50

Egy vállalat akkor ágyazódik be igazán a társadalomba, ha érzi annak rezdüléseit, és nem csak gazdálkodásával lesz a társadalom hasznos tagja, hanem azzal is, hogy odafigyel a rászorulók segítésére. Ha visszatekintünk a 2022-es évre, talán még soha nem volt ennyire szüksége a világnak a törődésre, a társadalmi és szociális közeledésben való lehetőségek megragadására, mint most.

A szeretet dobozokban érkezik

Ez a szellemiség vezérelte a debreceni telephelyű családi vállalkozást, az Sz.Variáns Kft. csapatát is, akik idén összefogtak a MikulásGyárral, hogy közös erővel segíthessenek a rászorulókon. Így született meg az együttműködés, melynek eredményeként 1000 darab dobozt ajánlottak fel a szervezőknek, hogy minél több tartós élelmiszer, valamint tisztító- és tisztálkodási szer juthasson el a nehéz körülmények között élőkhöz.  Nem elegendő azonban az adományok rendelkezésre bocsátása, ha az nem ötvöződik a törődés érzésével. A felajánlásokkal a MikulásGyár többek között az egyszülős és sokgyermekes családokat, valamint az időseket, krónikus betegségben szenvedőket, a fogyatékossággal élőket és az árvákat is támogatja.

Zsolnai Endre

 „Nagy örömünkre szolgál, hogy az Sz. Variáns Kft. és a MikulásGyár céljai gyorsan találkoztak. A cég által adományozott dobozok tökéletesen megfelelnek a MikulásGyár  igényeinek: minőségiek, nagy teherbírásúak, több rétegűek, megfelelő méretűek és nem utolsó sorban esztétikusak. A nagy adománypontjainkon a felajánlások a dobozokba kerülnek, ezeket az Oltalom Egyesület központjába szállítjuk, s végül onnan osztjuk ki a rászoruló intézmények és nagycsaládok részére”

 mondta Zsolnai Endre a MikulásGyár Alapítvány főszervezője, alapítója.

Fontos a cégek társadalmi felelősségvállalása

Szakál János

Az Sz.Variáns Kft. a társadalmi felelősségvállalást saját társasági értékének tekinti, ezért is támogatja idén többek között a debreceni gyerekklinikát, a helyi hospice szervezet nővéreit, és az Országos Vérellátó Szolgálatot is. Terveik között szerepel többek között a Down szindrómásokat segítő alapítvány munkájának segítése. A jövő nemzedék fejlődésére helyezve a hangsúlyt nemes szándékuk már számtalanszor találkozott helyi iskolák és óvodák elképzeléseivel is. A prémium csomagolásaiért elismert vállalat célja, hogy jótékonysági tevékenységével példát mutasson a többi KKV-nak.

Jót tenni örök cél

„A társadalmi felelősségvállalás az Sz.Variáns Kft.-nél kiemelt fontossággal bír. Az adományozással a segítségnyújtáson kívül a cég célja, hogy felhívja a figyelmet a rászorulók egyre súlyosbodó problémáira. A MikulásGyár nem tesz különbséget ember és ember között, nem kérdezi, ki miért éhezik. Ha tud segít, származásra, etnikumra, korra, nemre tekintet nélkül. A MikulásGyár szellemisége a humánumból fakad. Ezzel a céllal tud azonosulni az Sz. Variáns Kft is. A téli ünnepek jelentőségét nem csak a családdal töltött közös idő adja, hanem az adakozások is. Mindegy, milyen formát ölt az adomány, mert a valódi ajándék mindenképpen a szeretet mozzanata a szívünkben. Méltónak adj, és a jótékonykodás használ a léleknek” 

 hangsúlyozta Szakál János, az Sz.Variáns Kft. ügyvezető tulajdonosa.

Az idén immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő gyűjtés 2022. november 30. és december 22. között a budapesti Városháza Parkban és az Etele Plázában, 9 és 21 óra között tart. Az adományok egy része pedig az Sz. Variáns dobozaiban jut el a nehéz sorsúak részére.

Kapcsolódó cikkeink