Az osztrák kancellár 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett a vendéglátóipar és a turizmus számára
500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.
A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak – mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány. Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; a nyitvatartási korlátozások idején pedig az állam magára vállalta a működési költségek 75 százalékát.
Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia és a turizmus szereplőinek. Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millió euró kiadástól tehermentesítheti az ágazatot. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak az adóból levonható mobilitási átalányát 2 százalékról 6 százalékra emelik, a legfeljebb tízezer lélekszámú településeken lévő vendéglátóhelyekét pedig 4 százalékra. A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd. Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-én kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy méteres távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát. A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak. (Noll Katalin, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Budapest nem tudja megtartani a prémium utazót – Interjú Holczinger Zoltánnal a magyar légiközlekedés és turizmus kihívásairól
A nemzeti légitársaság hiánya, a fapados dominancia és a luxusturizmus…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Norvégia turisztikai adót vezet be: az önkormányzatok enyhíthetik a túlturizmus terheit
A norvég parlament történelmi döntést hozott: 3 százalékos turisztikai adó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Történelmi siker: aranyérem a Zelna Borászatnak a világ legrangosabb borversenyén
Soha nem látott elismerést szerzett a balatoni vörösbor a nemzetközi…
Tovább olvasom >Norvégia turisztikai adót vezet be: az önkormányzatok enyhíthetik a túlturizmus terheit
A norvég parlament történelmi döntést hozott: 3 százalékos turisztikai adó…
Tovább olvasom >