Az őszi búza negyede már tárolókban van
Az országosan csaknem egymillió hektáron termett őszi búza negyede már a magtárakban, tárolókban van; az idei termésátlag 5,2 tonna körül lesz hektáronként – közölte a földművelésügyi miniszter Kisújszálláson, a Magyarok Kenyere Program keretében rendezett búzabegyűjtő napon.
Fazekas Sándor, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete által rendezett program fővédnöke, elmondta: néhány éve még elképzelhetetlen volt ilyen mennyiségű és minőségű búzatermés. Ezért köszönetét fejezte ki a gazdáknak, akik nélkül – mint mondta – nem lenne megoldható az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása.
A búzabegyűjtés a Magyarok Kenyere Programban kifejezi a magyarság összetartozását – mondta agrártárca vezetője.
A Magyarok Kenyere Program 2011-ben indult, Korinek László jogászprofesszor kezdeményezésére. Az összegyűjtött búzából készül augusztus 20-ra a magyarok kenyere, a megmaradt búzát és lisztet pedig a nehézsorsú gyermekeket segítő alapítványoknak ajánlják fel.
Az első évben a magyarországi és határon túli magyarlakta településekről összesen tíz tonna búza érkezett, az idén már a 600 tonnát várnak a szervezők.
Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke elmondta: július 24. és 27. között a kisújszállási Farkas Tamás egyéni vállalkozó telephelyén, illetve a jászberényi Darázs Keverő Kft.-nél várják az adományokat a megyéből. Tavaly több mint négyszáz gazda ajánlotta fel búzatermésének egy részét.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Magyarok Kenyere Mozgalom keretében 2014-től rendeznek megyei búzagyűjtő napot. Az első helyszín a Nagykunságban Kenderes volt, azt követte a Jászságban Jászapáti, 2016-ban a Tiszazugban Kunszentmárton, a 2018-as házigazda Abádszalók lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >