Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára: nagy baj lehet az árstopból
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a beszerzési árak – az élelmiszeripar átadási árai – a fogyasztói áraknál is gyorsabban emelkednek, amiből hamar baj lehet. E téren a drágulási ütem júliusban 40 százalék felett járt, miközben a bolti ár augusztusban lépte át a 30 százalékos növekedési küszöböt – a szakember a Népszavának nyilatkozott.

Az árstop komoly élelmiszerhiányt okozhat
„Márpedig a kereskedelmi cégek legnagyobb költsége a beszerzés, erre rakódik rá az árstopból fakadó veszteség, majd most a rezsiárak drasztikus drágulása”
– magyarázta.
„Az élelmiszerárstoppal azonban nem csak ez a probléma, hanem az, hogy hiány alakulhat, illetve helyenként már ki is alakult az árstopos termékekből. Annak ellenére, hogy több üzlet is limitálta az árstopos termékekből vásárolható mennyiséget. Például számos Balaton-környéki diszkontban sem lehetett cukrot kapni, újabban pedig a 2,8 százalékos UHT-tej hiányára panaszkodnak a vásárlók”
– fogalmazott.
Felgyorsulhatnak az üzletbezárások
Visszatérő kritika, hogy az élelmiszerárstop infláció-visszafogó hatása legalábbis megkérdőjelezhető, hiszen a kereskedők a hatósági áras termékeken elszenvedett veszteségeiket visszahozhatják más termékeik árában.
Vámos György ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: a vásárlók árérzékenysége miatt ezt nem lehet automatikusan megtenni. Vannak üzletek, amelyek megpróbálnak máshol emelni, de a vásárlók ma már mindennek megnézik az árát, az élelmiszer fogyasztás pedig – mennyiségét tekintve – csökken. A fogyasztói árakat a beszerzési árak és a rezsiköltségek növekedése miatt is emelni kellene, de mindezzel az árstop veszteségeivel együtt is óvatosan kell bánni – mondta.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >