Az online pénztárgépek rendszere növelte a bevallott bevételeket Horvátországban
Az online pénztárgépek rendszerének bevezetése 2013-ban több mint megkétszerezte a kereskedők és a vállalkozók által korábban bevallott bevételek összegét – jelentette ki Boris Lalovac horvát pénzügyminiszter egy konferencián kedden Prágában. Hozzátette, hogy ez az adóbevételek növekedésében is megmutatkozott.
Ismertetése szerint a vendéglátóiparban például a 2012-es évi átlagos 4100 eurós bevétel 2013-ban 9300 euróra nőtt, a kiskereskedelemben pedig 3200 euróról 3800 euróra. Hozzátette, hogy Horvátországban tavaly az egy személyre eső éves átlagos jövedelem 8712 eurót tett ki.
A miniszter leszögezte: nem igaz, hogy az online pénztárgépek rendszerének bevezetése mintegy 50 ezer vállalkozót csődbe juttatott volna. „Valóban bezártunk 50 ezer vállalkozást, mert semmiféle tevékenységet nem mutattak ki, és nem adtak le semmilyen adóbevallást. Mindössze adminisztratív döntésről volt tehát szó” – mondta.
A szakmai konferenciát az online pénztárgépek rendszeréről a cseh pénzügyminisztérium szervezte. Csehországban a rendszert 2016 februárjától kezdve három szakaszban vezetnék be.
Andrej Babis pénzügyminiszter tervei azonban a vállalkozók és a kereskedők erős ellenállásába ütköznek.
A horvát pénzügyminiszter elmondta: hasonló ellenkezés volt Horvátországban is annak idején. „A parlamentben is viták voltak. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy felmérések szerint a rendszert a megkérdezettek 92 százaléka támogatja” – mondta. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >Megjelentek a nyári extra adóváltozások
A Magyar Közlöny 2024. július 8-án megjelent 74. számában három…
Tovább olvasom >Rekordot döntött a horvát turizmus: 7,2 millió érkezés és 28,1 millió vendégéjszaka az első félévben
A horvát turizmus továbbra is erős növekedést mutat, az eVisitor…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >