Az önfejlesztés jegyében

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 26. 10:05

A Trade Marketing Klub júniusi klubülésének meghívott előadói olyan újdonságokat, kreatív megoldásokat mutatnak be, amelyekkel hatékonyabban tervezhetünk, vezethetünk egy megbeszélést, tárgyalást, vagy meggyőzőbben kommunikálhatunk partnereinkkel.

A nyár elejei hagyományos grillpartival záródó ülésre gyönyörű helyszínen, a Budai Vár Fortuna Éttermében került sor.

Az összegyűlteket Hermann Zsuzsanna, a Trade Marketing Klub egyik alapítója köszöntötte, majd Sallai Gábornak, az E-content Solutions Kft. ügyvezetőjének adta át a szót. A 100%-ig magyar tulajdonú kreatív ügynökség ügyfelei többek között a Pfizer, az Egis, az Europark Bevásárlóközpont, a MAPEI és a Pécsi Sörfőzde is. Megismerhettük egyik sikeres munkájukat, a TEVA Eurovit termékcsalád 2013 során történt újrabevezetését. Kiváló példa volt arra, hogy egy jól átgondolt koncepcióval egy majdnem kivezetésre került márkát hogyan lehet sikerre vinni. A munkájuk során megújult csomagolást kapott C- és D-vitaminok népszerűsítésére egyedi, kellemes hangulatú és minden másodpercükben kidolgozott reklámfilmeket is készítettek.

A Best Product Launch díjat nyert Eurovit Multilong csomagolás kreatív tervezésénél az Eurovit márka védjegyeként használatos szalagfigurát használták fel a multivitaminokat bemutató színskála designba integrálásával. A termékek bevezetését a patikákban magas színvonalú kiadványokkal, POS-anyagokkal is támogatták.

Keep calm and stay focused!

Csongovai Tamás, akit mindenki a Coop beszerzési igazgatójaként ismer, ezúttal a Mind Mapping (gondolattérképezés) technika világába kalauzolt minket. A Mind Map módszer kidolgozója, Tony Buzan munkájában a pszichológia mellett az idegfiziológia és biokémia eredményeire is alapozva kereste az agy hatékonyabb használatának lehetőségeit. Az emberi gondolkodás nagy része asszociációkra épül. Az egyik dologról eszünkbe jut a másik. Az asszociációk segítségével sokszorosan hatékonyabb a tanulás és megismerés. A gondolat anyagi világa két féltekére oszlik. A jobb agyfélteke, főleg a konkrét külvilági képekért, hangokért, a minták felismeréséért felelős. A bal félteke a számokban, szavakban kifejezhető, ésszerű, elemző kritikai gondolatok székhelye. A két félteke közötti folyamatos „párbeszédet” a corpus callosumnak nevezett vastag idegköteg biztosítja. Ez a híd a kreatív és az analitikus gondolkodás képessége között. Ahhoz, hogy eredményesen tudjunk gondolkozni, az egész agyra szükség van. A két oldal összekacsolására jelent hatékony eszközt a mind mapping. A technikával a cél vagy probléma fókuszba helyezésével inspiráljuk az agyunkat, hogy a lineáris gondolkodás mellett az asszociatív gondolkodás felé mozduljon el. Aktiválva az agy minden részét, megtisztítva az elavult gondolkodásbeli sémáinktól. Javul a koncentráció, és a technika segítségével, gyorsan találunk kapcsolatot a szétszórt információk között, egyszerre látva a „nagy képet” és a „részleteket”. Miközben a fókusz mindvégig az adott témán marad, a szükséges információk a rövidből könnyebben átjutnak a hosszú távú memóriába, hatékonyan szolgálva bennünket a jövőben is.

A gondolattérkép segítséget nyújt abban, hogy szabadon, ám mégis rendszerezetten, gondolkodhassunk dolgokról. Gondolattérképünkkel a különféle megoldási stratégiák, elképzelések felépítését, kialakulását, egymáshoz való lehetséges kapcsolódási pontjait könnyedén ábrázolhatjuk.

Fejleszd magad digitálisan

Soós István szakpszichológus prezentációját a szervezetfejlesztés új eszközét jelentő L&D training apps megoldásokról szintén Csongovai Tamás mutatta be.

A DISC+ applikáció az értékesítői készségfejlesztés kiváló eszköze, amely által a felhasználó hatékonyabban, célratörőbben tud kommunikálni ügyfeleivel, növelve a sikeres meggyőzés, illetve értékesítés esélyeit. Használatával ügyfélre szabott, célzott marketing és értékesítési stratégiák alakíthatók ki. Mindössze két perc szükséges ahhoz, hogy a felhasználó az ügyfélprofilt előállítsa, és egy gombnyomásra részletes, egyedi útmutatót kap klienséhez. Az alkalmazás része egy tanulást elősegítő visszajelző rendszer, amely abban segíti a felhasználót, hogy minél alaposabban sajátítsa el a viselkedésalapú profilozást.

A DISC, az emberi viselkedés nemzetközileg elismert és hiteles modellje, amely az emberi viselkedés megfigyelése alapján négy fő viselkedésstílust különböztet meg. Ha azonosítani tudjuk egy másik ember viselkedésstílusát, akkor eredményesebben tudjuk kezelni kapcsolatainkat, konfliktusainkat. Képesek leszünk javítani kapcsolataink minőségén is. A profilok felhasználási lehetőségeinek változatai széles körűek. Az elkészült profilokat a megfigyelt személlyel történő megbeszélések előtt érdemes átolvasni, a hozzátartozó kommunikációs instrukciókkal együtt. Lehetőség van továbbá a teljes ügyfélkör leprofilozására (DISC-térkép), stílusonkénti kommunikációs hatékonyság ellenőrzésére a forgalmi számaink vagy más sikerességi mutatónk segítségével, és egyéb elemzéseket végezni az ügyfeleink/partnereink kommunikációs stílusának és igényeinek tekintetében.

A DISC+ használatának előnye, hogy növeli az értékesítők hatékonyságát, ezáltal az értékesítési volument és a profitot. A tréningeknél és egyéb fejlesztői módszereknél költséghatékonyabb eszköz az értékesítői készségek fejlesztésére. Használata pillanatok alatt megtanulható, a munkatársak nem esnek ki a munkából. Általa a vállalati kultúra szerves része lesz az igazi ügyfél-orientáció. A DISC Leader applikációt pedig vezetői szituációkban vagy nehéz munkahelyi helyzetekben tudjuk használni. A közép- és felső vezetőknek nyújt támogatást és ad személyre szabott, konkrét instrukciókat beosztottaik vezetéséhez. Az instrukciók meghatározása a beosztottak viselkedésprofiljának, szakértelmének és motivációjának figyelembevételével történik, minden beosztottra egyedileg, személyre szabott ajánlásokkal. Ezáltal a vezetők magabiztosabban tudnak dönteni.

A vezetők és beosztottak teljesítménye egyaránt kiegyensúlyozottabb lesz, és a munkavállalói elégedettség általában véve növekedni fog.

Egy kép száz szóval is felér

Strenner Szilárd grafikus illusztrátor és vizuális folyamatsegítő, a Grafacity.eu ügyvezetője megtanította nekünk, hogy az egyszerű rajz (amire mindannyian képesek vagyunk), vagyis a képek ereje hogyan teszi hatékonnyá a stratégiai tervezést és a mindennapi megbeszéléseinket.

A nyugati kultúra erősen a logika, az elemzés, az információfeldolgozás egymás utáni, szekvenciális módjára épít. Szavak, mondatok, számok, vagyis a verbalitás a legfőbb alapja. A keleti kultúrák sokkal vizuálisabbak, képeket, szimbólumokat használnak. Az emberi információszerzés legjelentősebb csatornája a vizualitás. Az ábrák, képek rengeteg információt hordoznak, így egy elem által sok elemet tudunk könnyedén megjegyezni.

A Grafacity a vizuális technikák, és különféle látványos fejlesztő megoldások széles körét alkalmazza és legfontosabb célkitűzése, hogy meghonosítsa Magyarországon a grafikus jegyzetelést és facilitálást. Az alkalmazott művészetek és a menedzsment eszközök hatékony integrációjával létrejövő kommunikációs technológia, a vizuális megjelenítés támogatja a közös gondolkodást, legyen szó műhelymunkáról, komplex üzleti stratégiai folyamatok támogatásáról, előadásról, megbeszélésről vagy egyéni tanácsadásról. A vizuális eszközök használata egyszerre sűríti, összegzi, rendszerezi a meglévő ismereteket, valamint asszociációkat előhívó természete folytán inspirálja az új megértést, segíti az összefüggések felfedezését, felismerések megszerzését, támogatja a továbblépést, az aktuális állapot meghaladását.

A grafikus jegyzetelés vagy illusztrálás módszerét az Amerikai Egyesült Államokban a hetvenes évek óta használják. Szerepe lehet az elhangzó információk vizuális megjelenítése és strukturálása, az elhangzottakkal kapcsolatos asszociációs bázis aktiválása, az egyedi illusztrációkkal az információk előhívásának és a hosszú távú memóriába való rögzítésének, az élmények átadhatóságának biztosítása. Előadások, beszélgetések, viták rögzíthetőek nagyméretű grafikus jegyzetek formájában. Az illusztrátor a rendezvény helyszínén a rendezvény ideje alatt nagyméretű illusztrációkat készít, amelyek az elhangzottak legfontosabb csomópontjait, értelmi összefüggéseit, érzelmeket, „energiákat” rögzítik rövid szöveges és képi elemekből építkező jegyzet formájában. Az esemény résztvevői a jegyzet megalkotását követik. A jegyzet a közös gondolkodási folyamatban felhasználható, így a résztvevők is alkotójává válhatnak. Felhasználható az esemény dokumentációjaként vagy illusztrációként is. A módszer lehetőséget ad az interaktivitásra, növelve a fő témák és kulcs-üzenetek megértését és felidézését.

Az eseményt grillparti és tortázás zárta, melynek fő támogatói az Almdudler, a PICK Szeged, az Univer Products és a Zewa voltak.

Kapcsolódó cikkeink