Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja

Dátum: 2019. 08. 29. 11:04

Szép eredményeket hozott az OMV nyári MaxxMotion nyereményjátéka, amellyel a vállalat többek között a tudatos autóhasználatot is szeretné ösztönözni. Az előző éves kampányhoz képest közel megduplázódott a résztvevők száma augusztus végéig, és még további két hét hátravan a lezárásáig. A kampányban a márka nagykövete, a BRC Hyundai N Squadra Corse csapat pilótája, Michelisz Norbert is szerepet vállal: a nyereményjáték heti díja egy-egy vezetéstechnikai képzés vele és Wéber Gáborral. A vállalat célja, hogy a tréningekkel hozzájáruljon a közúti biztonság javításához, és edukálja a közúti forgalom szereplőit.


“Nagy örömre ad okot, hogy július elején indított MaxxMotion kampányunk eddig kifejezetten meggyőző eredményeket hozott, ami arra is következtetni enged, hogy a jelentkezők szívesen csiszolnák vezetéstechnikai tudásukat Magyarország legjobb túraautó versenyzőivel. A visszajelzések alapján a MaxxMotion vásárlók 7 százaléka jelezte, hogy csak a promóció miatt vásárolt üzemanyagot, 93 százalékuk – a kampánynak is köszönhetően – felismerte a termék előnyeit, és a jobb motorvédelem, illetve a nagyobb teljesítmény elérése miatt döntött a magasabb minőség mellett” – mondta Kováts Botond, az OMV Hungária marketing menedzsere.

A biztonságos közlekedés egyik alappillére a megbízható, prémium minőségű üzemanyag. Az OMV MaxxMotion termékei speciális összetételük miatt lehetővé teszik a motor maximális teljesítményét. Ezen kívül olyan adalékanyagokat tartalmaznak, amelyek hatékonyan mérséklik a súrlódást, tisztítják a motort, s megakadályozzák a korrózió kialakulását az erőforrás különböző részein, valamint a befecskendező rendszerben és az üzemanyag tartályban is. Ezzel javítják működését, ami hozzájárul a hosszabb motorélettartamhoz, ezáltal a felelős autóhasználathoz.

A megfelelő üzemanyag kiválasztása mellett a tudatos autóhasználathoz a technika és a váratlan helyzetekre való felkészülés is elengedhetetlen – ebben nyújt segítséget a vezetéstechnikai tréning. Ez a tudatosság pedig a versenysportban is alapvető: ez tette lehetővé ugyanis azt, hogy Michelisz Norbert magabiztosan gördüljön pályára és jelenlegi előkelő helyén álljon az összetett rangsorban.

A sportoló beszélt arról is, hogy milyen helyzetben érzi magát a FIA túraautó világkupája (WTCR) hamarosan induló ázsiai szakasza előtt, s milyen kihívások várnak rá ezeken a futamokon. Kifejezetten jónak tartja a távol-keleti versenyek előtti helyzetét. A pilóta jelenleg második helyen áll a bajnokságban, 24 ponttal az összetettet vezető, argentin Esteban Guerrieri mögött. A szezon második szakasza előtt az egyik legnagyobb esélyesként emlegetik a bajnokságban.

„A helyzetem nagyon ígéretes, ám törékeny. Gyorsan megváltozhat minden, sok futam van még hátra, s márkatársaim is produkálhatnak jó hétvégéket. Eddig összességében több szempontból is jól alakultak a dolgok, de ami igazán lényeges, hogy belátható közelségben van az összetett sorrendet vezető pilóta. Egyértelmű cél, hogy az utolsó futam előtt olyan helyzetben legyek, amelyből harcolhatok a bajnoki címért” – foglalta össze az OMV által támogatott versenyző.

Főleg a szezon első két hétvégéje jobban is sikerülhetett volna, ám ebben érdemi része volt külső körülményeknek is. A csapat azonban felismerte a helyzet súlyát, és a szezon kezdete után is tesztelt. Találtak több olyan megoldást és beállítást, amelyek segítségével a WTCR esélykiegyenlítő rendszerének (BOP – Balance of Performance) kedvezőtlen hatásait sikerült jelentősen ellensúlyozni. Az viszont szakmailag nem feltétlenül előremutató, ha vannak olyan BOP döntések, amelyek miatt egyes résztvevők a helyzetüket kontraproduktívnak ítélhetik.

A hátralévő ázsiai hétvégék nem lesznek könnyűek a pilóta számára. Az autó szempontjából a ningbói helyszín fekszik a Hyundainak a legjobban; Makao, Suzuka és Malajzia ebből a szempontból kedvezőtlenebbnek ígérkezik. Az utóbbi pályák múltja és kialakítása viszont inspirálják Michelisz Norbertet.

„Mindig is azért küzdöttem, hogy a mostanihoz hasonló helyzetben legyek. A versenyekhez való hozzáállásomon és a stratégián éppen ezért nem változtatok, hiszen ez eddig kifizetődött. Nagy hibának érezném, ha most módosítanék bármin is. Úgy vélem, az utolsó versenyhétvége előtt, az akkori lehetőségeket szem előtt tartva lehet átgondolni, hogy van-e értelme változtatni a korábbiakon” – jegyezte meg a pilóta a versenyszezon idusán.