Az MNB szerint kockázatos a helyi pénz

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 11. 14:01

Könnyebb hamisítani, nem egyértelmű, hogy mi lesz a cserében adott forintjainkkal és nem támogatja érdemben a helyi gazdaságot sem – a Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint ezek a helyi pénzek használatának legnagyobb kockázatai. A világon számos helyen használnak csak a környéken elfogadott pénzt, Magyarországon Sopronban van ilyen, de több más település is gondolkozik ilyen fizetőeszköz bevezetésén.

A soproni kékfrank nevű helyi pénzt 2009-ben vezették be Sopronban és környékén, a pénzzel bizonyos boltokban vásárolni lehet. A soproniak példáját követve hamarosan lehet rábaközi tallér, de felmerült a pécsi és a veszprémi korona, illetve a debreceni fantallér bevezetése is.

A helyi pénzek bevezetése nehezen érthető a nemzetközi tapasztalatok alapján, mert bár több helyen is használnak helyi pénzt (Németországban 16 féle helyi pénz van, Svájcban már 75 éves történelme van a WIR-pénznek, Dél-Amerikában és angolszász országokban is találunk példát ilyen helyi kezdeményezésre), de a helyi pénzek nem tudtak jelentőségre szert tenni, szerepük marginális a fizetési forgalomban.

A helyi pénz bevezetése mögött több megfontolás húzódik meg a nemzetközi példák alapján, de ezek tévedéseken alapulnak – állítják a jegybank szakértői. A helyi pénzek megteremtésének egyik indoka az, hogy a hagyományos pénzügyi közvetítőrendszer nem tudja megfelelően szolgálni és kiszolgálni a helyi közösségeket, a helyi igényeket nem veszi figyelembe, a helyi gazdaságot nem fejleszti, hanem a globális gazdasági érdekekkel szemben elnyomja azt. Mivel azonban az adott térségben bevezetett helyi pénzzel csak az azt elfogadó üzletekben lehet fizetni, a pénz helyben marad, az emberek lakóhelyük közelében költik el a hagyományos pénzre is valamilyen arányban beváltható helyi pénzt, ezért a térség gazdasága fejlődik.

Ez azonban a hagyományos bankjegyek esetében is így van. Ha forintban kapjuk fizetésünket, annak nagy részét lakóhelyünkön és annak közvetlen környezetében költjük el (vásárolunk vele a zöldségesnél, ruhát veszünk a város kis üzletében, a kenyérért forintot adunk a pékségnél). A bankjegyek fele-háromnegyede két hét alatt nem kerül távolabb 10 kilométernél a korábbi megfigyelési helyétől – derül ki egy nemzetközi felmérésből.

A pénzforgalom nagyobb részét ráadásul nem is a lakosság bonyolítja le a vállalkozásokkal, közüzemi szolgáltatókkal szemben, hanem a vállalkozások egymással szemben, ez pedig elektronikus formában, számlapénzként történik.

A helyi gazdaság támogatását várni azért is hiú ábránd a helyi pénz bevezetésétől, mert a boltokban megvásárolható áruk nagy részét nem csak helyben előállított összetevőkből állítják elő helyi munkával, hanem a globális munkamegosztás miatt a világ több táján végezhetik az egyes munkafázisokat, az áru több alkotóeleme pedig különböző országokban készül. Így pedig a lakóhelyen helyi pénzen megvásárolt áruval közvetve távoli térségek fejlődését segíti elő a helyi pénzzel fizető vásárló.

A helyi pénz egyik fajtája Németországból indult el, ott havonta veszít az értékéből (1-2 százalékkal leértékelik) a helyi pénz, ami arra ösztönzi a birtokosát, hogy minél gyorsabban vásároljon vele. Ettől a fogyasztás serkentését remélik. Az ottani jegybank azonban kimutatta, hogy ez bár a fogyasztás felpörgetésével jár rövid távon, azonban összességében mégis jóléti veszteség keletkezik a havonta leértékelt helyi pénzzel.

A tanulmány szerint a pénz bevezetése mellett szóló érv, hogy kevés a pénz a gazdaságban, a bankok nem adnak elég hitelt a magánszemélyeknek és a cégeknek ahhoz, hogy a kívánt ütemben fejlődhessen a gazdaság. Ez az érv a 30-40 évvel ezelőtt megszűnt nemesfémpénz-rendszerben (amikor a pénz mögött egy nemesfém-mennyiség állt, a forgalomban levő pénz összegét ez a nemesfém-vagyon határozta meg, nem pedig az, hogy mennyi pénzre volt szüksége a gazdaságban) állta meg a helyét, de abban is csak háborúk idején, amikor az áruk és szolgáltatások árai gyorsan ingadozott, ekkor készpénzhiány alakulhatott ki. A mai pénzrendszerben, a hitelpénzrendszerben azonban ez már nem valós indok, mivel a pénz mennyiségét nem valamilyen mögötte álló – akár nemesfémben megtestesülő – vagyonkészlet határozza meg, hanem a pénzt a jegybank mellett a bankok teremtik azzal, hogy a hitelt felvenni akaró személyek és vállalkozások igényét kielégítik.

Előállhat az a helyzet most is, hogy a szereplők kevésnek érzik a pénz mennyiségét, de ez abból fakad, hogy a bankok, vállalkozások és magánszemélyek egymással szembeni bizalma törékeny vagy a korábbinál lényegesen alacsonyabb szintű, például egy világgazdasági vagy az adott országra korlátozódó recesszió miatt. Ekkor a bankok nem szívesen adnak hitelt, a cégek kevésbé elnézők egymással szemben, ha a számla kiegyenlítésének gyorsaságáról van szó. Ezen az állapoton, a bizalomhiányon viszont nem segít a helyi pénz, mert a helyi pénz gyakorlatilag a hagyományos pénz helyettesítője, nem pedig valami plusz – olvasható az MNB tanulmányában. A soproni kékfrankot is a 2008 őszén világméretűre duzzadt pénzügyi válság hívta életre 2009 elején.

A helyi pénzt úgy teremtik meg, hogy megállapítják a hagyományos és a helyi pénz közötti átváltási arányt, ez leggyakrabban 1:1 szokott lenni. A soproni kékfrank esetében is ez volt az arány: ha egymillió soproni kékfrankhoz akar valaki hozzájutni, akkor annak egymillió forintot be kell fizetnie a kékfrank kibocsátójának, a Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezetnek. Ezzel az történik csupán közgazdaságilag, hogy a forint helyett soproni kékfrankkal fog fizetni a boltban, de ettől nem lesz több vagyona, nem lesz nagyobb vásárlóereje.

A helyi pénzként elterjedt fizetési eszközök valójában utalványok – mutatnak rá a jegybanki tanulmány szerzői. Hagyományos pénzért cserébe kap valaki “helyi pénzt”, azzal fizethet a helyi pénzt elfogadó üzletekben, az üzlettulajdonos pedig ugyanúgy fizethet vele egy másik, ugyanazt a helyi pénzt elfogadó vállalkozásnak.

A körforgást meg lehet szakítani, ha a helyi pénzt vissza lehet váltani hagyományos pénzre, de ekkor általában már nem kap vissza annyi hagyományos pénzt a felhasználó, mint a helyi pénz névértéke. A soproni kékfranknál például 2 százalék plusz áfát vonnak le a visszaváltáskor, vagyis az 1000 forintért vásárolt 1000 soproni kékfrank visszaváltásakor 975 forintot kap a kékfrank beváltója. A 2 százalék plusz áfa visszaváltási jutalék nem is egetverő összeg, mert a kékfrank nyomtatásának, kibocsátásának, a nyilvántartásnak mind van költsége.

Érdekesség, hogy egyes boltok 5-15 százalék közötti engedményt adnak, ha a vásárló nem forinttal, hanem kékfrankkal fizet Sopronban. Felvetődhet a kérdés, hogy miért ad ekkora kedvezményt az üzlettulajdonos, ráadásul úgy, hogy a kékfrank visszaváltásával 2 százalék plusz áfát még veszít is, így összességében közel 20 százalékkal kevesebb pénzhez juthat, mintha forintban adná el áruját.

Magyarországon szabályozatlan a helyi pénzek kibocsátása. Az utalványokhoz hasonlóan a helyi pénzekre vonatkozóan sincs gyakorlatilag olyan jogszabály, amely a kibocsátásukat, kezelésüket törvényi korlátok között tartaná és ezáltal biztosítaná, hogy az azt felhasználók ne szenvedhessenek kárt. A helyi pénzt kibocsátó szervezet voltaképpen kezeli a helyi pénzért befizetett forintot, de most csak a kibocsátó szervezet önmérséklete szab határt annak, hogy a visszaváltási jutalékot mennyire tornássza fel, milyen gyakran változtatja ezt a jutalékot, azt a helyi pénzt használók tudomására hozza-e időben, megváltoztatja-e a forint:helyi pénz arányát, kibocsát-e fedezet nélkül helyi pénzt, miben tartja a helyi pénzért befizetett forintot. Mivel ezekre vonatkozóan nincs jogszabály Magyarországon, ezért az utalvány kibocsátója képes lehet visszaélni az ügyfelei kárára – írják tanulmányukban az MNB munkatársai.

A helyi pénzt megvásárlók vállalják annak a kockázatát is, hogy a kibocsátó esetleg csődbe megy vagy fedezetlenül bocsát ki helyi pénzt, így a befizetett forintösszegnél jóval kevesebbet kapnak majd vissza, ha vissza akarják váltani a helyi pénzt forintra. Ugyanez a veszély akkor, ha csődbe megy az a pénzintézet, ahol a kibocsátó a helyi pénzért kapott forintösszeget elhelyezi.

Az MNB szakértői figyelmeztettek arra is, hogy minél inkább elterjed a helyi pénz, annál nagyobb a csábítás arra, hogy hamisítsák. A helyipénz-utalványok egy része a forintbankjegyeket is gyártó Pénzjegynyomdában készül, de a biztonsági elemek színvonala jóval alacsonyabb a forintbankjegyeknél alkalmazottnál, így könnyebb is hamisítani a helyi pénzt – közli az Origo.

Kapcsolódó cikkeink