Az MKIK fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló programjában 248 vállalkozás vett részt
Lezárult a fenntarthatósági vállalkozói szemléletformálást célzó alprogram, amelyben 248 vállalkozás és 46 mentor vállalat vett részt; a tervek szerint a program folytatódik – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos vállalkozói mentorprogramjának szakmai vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

(Fotó: Pixabay)
Mezősi Balázs, hozzátette, az alprogram az országos vállalkozói mentorprogram részeként valósult meg, utóbbinak köszönhetően 3000 vállalkozás tudott fejlődni. Emlékeztetett, hogy az országos vállalkozói mentor program 2018-ban kezdődött, 2020 és 2022 között indultak el a mentorálási szolgáltatások: beszállítóvá válást, külpiacra jutást segítő szolgáltatás, valamint a pénzügyi és vállalkozóvá válást segítő mentorálás. Az idén érkeztek el oda, hogy fenntarthatósági szolgáltatást indítsanak, mert úgy vélték, egy 21. századi vállalkozás felkészítésében a fenntarthatóságnak kiemelt szerepe van.
Mezősi Balázs közölte, már nem kérdés, hogy a fenntarthatósággal foglalkozni kell
Ez egy közös feladat, amiben a vállalkozásoknak – a legkisebbeknek is – felelősséget kell vállalnia. A fenntarthatósági vállalkozói szemléletformáló alprogramban nyújtott szolgáltatások között említette az e-book-ként elérhető Fenntarthatósági Kézikönyvet, a mentor vállalatoknál tett céglátogatásokat, valamint, hogy fenntarthatósági akciótervet készítettek a cégek számára és a csoportos mentorálásokat. Mezősi Balázs arra is kitért, hogy tanúsítványt kaptak azok a cégek, akik aki elvégezték az ingyenes programot.
Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) alapítója és tiszteletbeli elnöke fontosnak nevezte az alprogramot
Kiemelte a kkv-k támogatásának szükségességét, hogy azok valóban versenyképesek tudjanak maradni. A fenntarthatóság fontosságáról elmondta: az idén július 28. volt a globális túllövés napja, ami azt jelenti, hogy július végére a világ már elfogyasztotta az erre az évre rendelkezésre álló erőforrás mennyiséget.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Zöld Rügy díj: április 30-ig nevezhetnek a fenntartható települési megoldások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A megújuló energia kapacitás Magyarországon négyezerszerese lett 2010-hez képest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


