Az iskolai büfék kínálatának egészségesebbé tételét szorgalmazza a Ficsak és az Emmi
Az iskolai büfék kínálatának egészségesebbé tételét szorgalmazza a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a kezdeményezést támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is.
Király Nóra, a Ficsak alapítója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években sok szülő kereste meg a szervezetet azzal, hogy nem elégedettek az iskolai büfék kínálatával. A szervezet felmérést végzett, és arra jutott, hogy „borzasztóak” az állapotok, mert a gyerekek korlátlanul, felügyelet nélkül vásárolhatnak meg magas só- és cukortartalmú ételeket – fogalmazott Király Nóra.
A Ficsak ezért az Emmi támogatásával társadalmi összefogásra buzdít, hogy a jövőben biztosítva legyen a gyerekek egészséges életmódja akkor is, ha a büfében vásárolnak ételeket – közölte a szervezet vezetője.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon nagyon magas az elhízott, szív- és érrendszeri betegségekkel küzdő felnőttek száma, a problémák jelentős része pedig a gyermekkorra vezethető vissza. Jelenleg hétévesen minden negyedik kislányt és ötödik kisfiút érint az elhízás problémája.
A kormánynak fontos, hogy megóvja az emberek egészségét, ennek érdekében az elmúlt években már számtalan döntést hoztak. Ilyen volt a dohányzás betiltása zárt helyeken, a chipsadó és a mindennapos testnevelés bevezetése, a közétkeztetés reformja, valamint a chipsadó hatálya alá eső termékek kitiltása az iskolai büfékből, étel- és italautomatákból – hangsúlyozta az államtitkár.
Kovács Lázár séf a sajtótájékoztató végén bemutatott egy egészséges ételekből összeállított kosarat, benne például gyümölcssalátával, magas hústartalmú felvágottakkal, különböző magvakkal és egészséges ivólevekkel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tesco kampány az egészségesebb táplálkozásért – ingyen gyümölcs gyerekeknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tiltólistára tenné a felvágottakat, alkoholt, cukros italokat a belga egészségügyi tanács új étrendi ajánlásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A friss zöldség-gyümölcshöz való hozzáférés megkönnyítéséért kampányol az Innocent Drinks
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >