Az Invitelnél pályázhatnak az innovatív kkv-k

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 11. 00:00

Január 15. éjfélig várják az Invitel InnoMax Díj szervezői azoknak a kis- és középvállalkozásoknak a pályázatait, amelyek kiemelkedő fejlesztési projektjüket szeretnék megmérettetni a hazai innovátorok seregszemléjén.

Az Invitel InnoMax Díjra már több tucat hazai vállalkozás nyújtotta be pályázatát, a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét az évzárásra jellemző túlterheltségre való tekintettel.
A szervezők úgy látják, hogy a válság ellenére ötletekben nem volt hiány az elmúlt évben, és számos innovációs projekt megvalósítására is sor kerülhetett. A fejlesztések jelentősége nem csökken a válsággal, sőt, sok pályázó éppen úgy törekedett a nehézségek átvészelésére, hogy a fejlesztés ütemét pörgette fel. Nem csak termékfejlesztésekkel jelentkeztek a pályázatra eddig, de a vállalati működést ésszerűsítő, a meglévő eszközök kihasználtságát, illetve a kommunikációs lehetőségeket maximalizáló pályázatok is szép számban érkeztek.
„A válságból sok helyen a kiutat a fejlesztésben, az újítás képességének erősítésében látják. Az Innomax Díjjal elsődleges célunk, hogy a hazai vállalatok maximalista törekvéseire és az innovatív műhelyekre irányítsuk a figyelmet” – összegez Zsembery György, az Invitel Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese, az Invitel InnoMax Díj zsűrijének elnöke.
A szervezők arra számítanak, hogy a zsűrizés és a díjátadó nem pusztán elismerést jelent a résztvevőknek, de olyan hasznos tapasztalat-csere lehetőséget is, amit évről-évre egyre növekvő figyelem kísér majd – írja a Privatbankar.hu.







Kapcsolódó cikkeink