Az Innovációk napján átadásra kerültek az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” díjak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2024. 05. 16. 18:46

Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben életre hívott innovációs verseny, amelynek díjátadóját idén is egész napos szakmai konferencia kísérte. Az innováció jegyében rendezett eseményre a Hungexpo Főépületének Konferenciatermében került sor május 16-án. 

A hazai elismerés, nemzetközi forduló

Az eseményen izgalmas szakmai előadásokra és beszélgetésekre került sor, amelyek bemutatták az aktuális újdonságok és újítások jellemzőit, illetve a konferencia végén átadására kerültek az Inno d’Or – Év innovációja 2024 díjak is. 

A verseny célja, hogy évről évre olyan értékteremtő innovációkat jutalmazzon, amelyek meghatározható vásárlói, fogyasztói igényre nyújtanak megoldást, valamely nevesíthető trendbe illenek, vagy egy meglévő, meghatározható igényből inspirálódott fejlesztés eredményei. A legjobb pályázatok a Zsűri döntése alapján megkapják a Best of the Best, vagyis Legjobb innovációk, illetve az új kategóriateremtők a Pioneer of the Future, azaz Kategóriateremtő Innováció elismeréseket is.

Best of the Best és Pioneer of the Future díjazottak

A verseny hatalmas elismerése, és egyben nagy lehetőség a nyertes pályázók számára, hogy a Trade magazin és az ESM magazin között idén létrejött megállapodás értelmében a BIG (Brand Innovation in Grocery) Awards-ra belépőt jelent a hazai verseny. Ezáltal a nyertesek 40% kedvezménnyel jelentkezhetnek a nemzetközi versenyre. 

A BIG-díjra minden olyan márkás élelmiszer és nem élelmiszer termék pályázhat, amely jelenleg legalább egy európai országban kiskereskedelmi forgalomban kapható. A pályázókkal szembeni elvárás, hogy magas minőséget képviseljenek, markáns megkülönböztető jegyeket hordozzanak és kategóriájukban a legjobb termékek közül is kitűnjenek. (További információ: big-awards.com és Trade magazin 2024/6-7. szám)

Díjak

5 kategória, 26 díjazott

Az idei megmérettetésből 26 olyan pályázat került ki győztesként a magas számú szakmai zsűri bírálata alapján, amelyek piaci bevezetése 2023. január 1. és 2023. december 31. között zajlott, és a saját kategóriájukban meghatározó újdonságtartalommal bírnak.

A pályázatokban bemutatott újdonságok értékelését öt szempont: innovációtartalom, trendiség, piaci előnyök, időszakos eredmények és piaci esélyek alapján végezte a szakmai zsűri, majd pedig azoknál a termékeknél, ahol ez lehetséges volt, érzékszervi bírálatra is sor került. 

A pályázatok a megadott főkategóriákban érkeztek, köztük mind gyártói, mind kereskedelmi márkaként, célcsoportot tekintve volt közöttük B2B és B2C beadvány is. Idén először külön kategóriában is indulhattak a „mentes” pályázatok.

A top 3 legtöbb pontot kapott pályázat, mint abszolút nyertes is kihirdetésre került. Pontazonosság miatt ráadásul idén 5 pályázat kapta meg egy külön oklevéllel a Best of the Best 2024, vagyis a „Legjobb innováció 2024” elismerő oklevelet. Továbbá egy pályázó Pioneer of the Future 2024, azaz „Kategóriateremtő innováció 2024” elismerő oklevélben részesült.

A nyertes pályázatok jogosulttá váltak az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” címre.

A nyertesek a Trade magazin 2024/6-7. számában kerülnek részletesen is bemutatásra. 

Az Inno d’Or – Év Innovációja 2024 díjak nyertesei

A szakmai Zsűri és a Díjátadók nevében is gratulálunk!

 

 

Kapcsolódó cikkeink