Az infláció fő hajtóerejének továbbra is az élelmiszerárak számítanak Németországban
Németországban tovább lassult az infláció májusban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett végleges adatai szerint.

A fogyasztói árak 6,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest májusban
A fogyasztói árak 6,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest májusban. Áprilisban még 7,2 százalék, márciusban 7,4 százalék, februárban és januárban 8,7 százalék volt az infláció Németországban.
Áprilishoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Németországban májusban. Áprilisban 0,4 százalék, márciusban és februárban 0,8 százalék, januárban pedig 1 százalék havi szintű áremelkedést mértek.
Májusban az energiatermékek ára 2,6 százalékkal nőtt éves összevetésben, ami azonban lassulás az áprilisi 6,8 százalék után. Májusban például a földgáz ára 25,6 százalékkal, a távfűtésé 11,4 százalékkal nőtt, míg a fűtőolaj ára 30,5 százalékkal, a motorüzemanyagoké pedig 14,2 százalékkal csökkent.
Az infláció fő hajtóerejének továbbra is az élelmiszerárak számítanak. Májusban az élelmiszerárak 14,9 százalékkal nőttek tavaly májushoz képest, ami lassulás az áprilisi 17,2 százalék után. Májusban elsősorban a tejtermékek (+28,2 százalék), a kenyér és a gabonafélék (+19,3 százalék), valamint a hal, a haltermékek és a tenger gyümölcsei (+19,0 százalék) drágultak a legnagyobb mértékben tavaly májushoz viszonyítva.
Az energiaárak nélkül az éves infláció 6,5 százalék, az energia- és élelmiszerárak nélküli infláció pedig 5,4 százalék volt májusban.
Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak.
Kapcsolódó cikkeink
Az árrés nagyon nem a profit, de akadnak rá nemzetközi példák is
A március 17-től élő árrésstop bevezetése nem volt teljesen váratlan,…
Tovább olvasom >A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k
A 2025-ös gazdasági előrejelzések szerint a vállalkozásoknak számos kihívással kell…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrés nagyon nem a profit, de akadnak rá nemzetközi példák is
A március 17-től élő árrésstop bevezetése nem volt teljesen váratlan,…
Tovább olvasom >Árrésstop Magyarországon: Kik az érintettek, és valóban indokolt a kormányzati beavatkozás?
A magyar kormány március 17-től – egyelőre május 31-ig –…
Tovább olvasom >A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k
A 2025-ös gazdasági előrejelzések szerint a vállalkozásoknak számos kihívással kell…
Tovább olvasom >