Az idén tíz éves Summa Artium újra árverést rendez

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 06. 11:00

A Summa Artium Díjat immár nyolcadik alkalommal adják át a kultúra- és művészetpártoló vállalatoknak és magánszemélyeknek. A szakmai zsűri már kiválasztotta azt a 8 jelöltet, amelyek közül három elnyeri a díjat a március 11-én megrendezett Mecénás Napon.

SummaArtium

Két év szünet után a Summa Artium újra kulturális projekt árverést is tart a Mecénás Napi Gálán, amelynek második részében díjjal jutalmazza a művészeti mecenatúra jeles képviselőit. Az elismeréseket 2005 óta adják át, és azóta rendezik meg a Mecénás napi árverést is. A kezdeményezéssel a Summa Artium célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kulturális és az üzleti világot, így segítve a mindkét fél számára értékes együttműködések megvalósulását.

Idén új helyszínen, a Budapest Music Centerben rendezik meg az eseményt, ahol a projektek elárverezése során a főtámogatókhoz társtámogatók is csatlakozhatnak 50-100 ezer forintos adományaikkal. Ebben az évben újdonság, hogy a szervezet stratégiai együttműködésre lépett régi partnerével, a NIOK által létrehozott adjukossze.hu kezdeményezéssel, amely egy „crowdfunding” típusú, új portál. A kooperáció lényege, hogy a kilenc projektre összegyűjtött összegeket felhelyezik az oldalra, ahol még további 90 napig gyűjthetnek a projektgazdák, akár 1000 forintos összegeket, így a Mecénás Nap résztvevőin túl, bárki csatlakozhat a projektek támogatóihoz.

A Summa Artium Díj zsűrije az előválogatás során 8 jelöltet választott ki, amelyek közül a március 11-én megrendezett Mecénás Napon hirdetnek nyerteseket. A jelöltek a következők:

A Kortárs művészetért kategória jelöltjei: Fundamenta-Lakáskassza Zrt. (Amadeus Művészeti Alapítvány); MOL Nyrt. (Szépművészeti Múzeum); Vill-Korr Hungária Kft. (Győri Nemzeti Színház/Kisfaludy Alapítvány). A díj olyan vállalatnak adható, amely következetesen, kitartóan támogatja a kortárs kultúrát és a legeredetibben használja ki az együttműködésben rejlő lehetőségeket.

A Projekt kategória jelöltjei: AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.— Magyartanárok Egyesülete; Danubius Hotels Group — Szépművészeti Múzeum; Uniqa Biztosító Zrt. — Esterházy Alapítvány. A díjat az az üzleti – kulturális együttműködési projekt nyerheti el, amelynél az együttműködők erőforrásainak újszerű felhasználása mindkét fél számára előnyös módon hasznosul, és a sikert nem a befektetett pénz összege jelenti.

Az év Patrónusa kategória jelöltjei: Dr. Bródy Péter és Mészáros Zoltán. A díj annak az üzletembernek adható, aki szaktudását, avagy magánvagyonát fordítja közhasznú kulturális és művészeti célok segítésére.

„Az idei év igen jelentős számunkra, hiszen közel egy évtizede rendezzük meg a Mecénás Napot, melyen a jelenlévő cégvezetők, mecénások licitálhatnak az egyes kulturális projektekre. Kezdeményezésünkkel 2005 óta több mint 70 millió forint támogatáshoz sikerült hozzájuttatnunk 63 különféle kulturális projektet. A jövőben továbbra is elsődleges célunknak tekintjük a szellemi tudás, a művészet támogatását, mellyel a hazai kulturális élet fejlődését is szeretnénk elősegíteni”– mondta Török András, a Summa Artium igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink