Az idén is lesz mangalicafesztivál Debrecenben
Idén is lesz mangalicafesztivált Debrecen főterén, a rendezvényt másodszor kapcsolják össze kulturális attrakciókkal, közte a télbúcsúztató maskarádéval – közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.
Széles Diána hozzátette: a mangalicafesztivállal kezdődik az idei gasztrofesztiválok sorozata, amelyekhez az önkormányzat ingyen bocsátja a szervezők rendelkezésére a város főterét, cserébe az az elvárása, hogy minőségi programokat kínáljanak.
A február 21-23. között tartandó mangalicafesztiválon kistermelők kínálják majd minőségi termékeiket, a város pedig kulturális programokkal járul hozzá a fesztivál sikeréhez – fűzte hozzá az alpolgármester.
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke felidézte: 30 éve Debrecenben indult el a fajtamegmentési program, aminek eredményeként ma már 180 tenyésztő összesen mintegy 9 ezer kocát tart, az éves szaporulat pedig eléri a 60 ezret.
Nagyüzemi vágóhídon – 90 százalékban Debrecenben – évi 20 ezer mangalicát vágnak le, a többi 40 ezret családi gazdaságokban dolgozzák fel – jelezte a szakember. Arról is tájékoztatott: több évtizedes, a Debreceni Egyetemhez kötődő kutatómunka eredményeként az egyesületük elérte, hogy a magyar kormány őshonos, védett veszélyeztetett kategóriában törvénybe iktassa a fekete mangalica fajtát is.
Tóth Péter nagy erkölcsi sikernek nevezte, hogy szinte „a semmiből sikerült újrahonosítani egy fajtát”, a fekete mangalica immár a szőke, a vörös és a fecskehasú mellett először lesz látható a debreceni fesztivál élőállat-bemutatóján.
Veégh Attila, a fesztivál főszervezője, a Varioevent Kft. ügyvezetője a fesztivál kulturális programjai közül a Kerekes Band péntek esti koncertjét és a szombati télbúcsúztató maskarádét emelte ki a sajtótájékoztatón. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >Tíz éven belül jelentősen nő az állati eredetű élelmiszerek globális fogyasztása
A FAO és az OECD friss jelentése szerint a világ…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2025 – Három nap a bor, a pezsgő és a kultúra jegyében
Szeptember 5–7. között immár 35. alkalommal várja látogatóit a Budafoki…
Tovább olvasom >