Az idén gazdagabb karácsonyt terveznek a szlovákok

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 24. 13:20

Gazdagabb karácsonyt terveznek a tavalyinál a szlovák állampolgárok, egy felmérés szerint az emberek közel egyharmada idén legalább 300 eurót költ az ajándékokra – írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.

Az újság szerint tavaly csupán a megkérdezettek 17 százaléka vallotta azt, hogy legalább 300 eurót költ a karácsonyi ajándékokra, idén ez az arány a Home Credit Slovakia pénzügyi társaság felmérése alapján 31 százalékra nőtt.

Az igazi törés, a visszafogott vásárlási kedv 2009-ben volt, tavaly már valamivel bizakodóbb volt a hangulat, „most pedig a válaszadók 15 százaléka úgy vélte, legalább 500 eurót szán e célra, ami a hétszerese a tavalyi adatnak” – mondta Michal Kozub, a Home Credit elemzője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bő két hónappal az ünnepek előtt még nem látnak világosan a vevők.

„A vásárlókra zúdul a sok reklám, a kedvezmények sora, a végén elfelejt számolni és a tervezettnél is többet költhet” – vázolt fel egy optimista forgatókönyvet. A polgárok józansága miatt nem kell aggódni, mivel a felmérés szerint mindössze 8 százalékuk akarja fedezni a kiadásokat kölcsönből, a tavalyi 11 százalékkal szemben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink