Az idén először lesz a Balatonon Borregatta
Az idén nyáron először rendezik meg a magyar tengeren, a Balatonon az első magyar borregattát – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A vitorlásversenyre július 29-31. között kerül sor. Szombaton egy túraútvonalat kell teljesíteniük a versenyre nevező hajók legénységének a Balatonkenese-Siófok-Almádi-Balatonkenese útvonalon, míg vasárnap a Balatonfűzfői Yachtclub előtti vízfelületen egy pályaversenyt szerveznek a rendezők. E két nap teljesítménye alapján állapítják majd meg a részt vevő hajók sorrendjét, és kapja meg a győztes a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának vándordíját.
Az ötletgazdáknak Ember Sándornak, a Corso Vino Kft oktatási igazgatójának és Kamocsay Ákosnak, a Hilltop-Neszmély Zrt. főborászának a Balatonon évről-évre megrendezett tematikus üzleti kategóriájú vitorlásversenyek adták az ötletet a bor- illetve egyben a borászregatta megrendezésére. Ez utóbbi vetélkedést a Magyar Borregatta versenyen belül szervezik meg, ugyanis a borászregattán azok a hajók versenyeznek, amelyek kapitánya borász.
A szervezők deklarált célja, hogy a vitorlásversenyen a borászok és a vitorlázás szerelmesei közelebb kerüljenek egymáshoz. A versenyt a szervezők szándéka szerint – amelyet hagyományteremtő szándékkal kívánnak megtartani – a parton színvonalas, a borhoz kapcsolódó események kísérik. Itt szórakozhatnak mindazok, akik esetleg csak a partról szeretnék figyelemmel kísérni a versengést. Így a szervezők a borregattát társasági eseménynek is szánják.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >