Az ezermillárdot is elérheti a feketeforgalom az élelmiszer-gazdaságban
Az illegálisan megforduló áruk akár a felét is kitehetik a teljes zöldség- és gyümölcsforgalomnak. A szakma szerint visszaszorulóban van a közvetítő kereskedés,
a piaci feketepénz javát már a termelőiáfa-eltitkolás adja.
Nem adunk, nem kérünk számlát, így egyrészt zsebben marad a 25 százalékos forgalmi adó, másrészt ennyivel alacsonyabb a forgalom átlagos árszintje, és könnyebben versenyezhetünk az üzletláncok akcióival..
A jelenség fő oka nem csak a gazdák és a partner kereskedők ügyeskedési hajlama: a 25 százalékos áfa ebben az ágazatban nagyon magas – a versenytársnak számító lengyel ágazatban mindössze 10 százalék. Az élelmiszer-gazdaságt egészére vonatkozóan évek óta kering egy szakértői becsült adat a feketeforgalom mértékéről, irdatlan a szám: ezermilliárd forint. Lehet, hogy mégis azt a kilencvenes évek elején felmerült, de elvetett ötletet kellene elővenni, amely szerint mindenféle agrárius alapanyag előállítása teljesen adómentes lenne, viszont egy minimális szint felett szigorú büntetésekkel követelné meg az állam a termelés napi nyilvántartását, és ennek alapján lehetne új gazdaságpolitikát felépíteni – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >