Az Exim 2021-re az exportképes magyar vállalatok felét tervezi hitelezni
Az Eximbank középtávú stratégiájában azt tűzte maga elé, hogy valamely termékével 2021-re az exportképes magyar vállalkozások felét elérje – jelentette be Urbán Zoltán, a pénzintézet vezérigazgatója pénteken Pécsen.
A Magyar export napja elnevezésű roadshow utolsó állomásán elmondta, termékeivel az Exim azokat a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) célozza meg, amelyek árbevételén belül az export aránya meghaladja a 10 százalékot. Felméréseik szerint 10-12 ezer ilyen magyar kkv működik. 2015 óta az Exim megduplázta a kkv-szektorba tartozó ügyfelei számát, amely év végére eléri az 1200-at. A magyar export 17 százalékát a kkv-k adják, ahol a munkavállalók 70 százalékát foglalkoztatják – érzékeltette Urbán Zoltán.
Urbán Zoltán hozzátette, hogy az Exim belföldi hitelprogramjai is a külpiaci versenyképességére készítik fel ügyfeleiket. 2017 első három negyedévében az Eximbank mintegy 256,71 milliárd forintnyi hitelt folyósított, amellyel 134,14 milliárd forintnyi többlet export és 27,23 milliárd forintnyi belföldi többlettermelés megvalósulását támogatta. Urbán Zoltán kitért arra is, hogy exportfinanszírozó tevékenységük nyomán ügyfeleik 89 országba tudják külkereskedelmüket bonyolítani, biztosítói üzletáguk 37 országra nyújt kockázatátvállalást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott a külkereskedelem?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: az élelmiszeripar teljesítménye „rendben lesz”
Vissza kell térni a korábbi konvergencia pályára, és helyre kell…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >