Az év fagylaltja: több mint 80 alkotás versenyez a címért
Idén több mint 80 alkotás közül választják ki az év fagylaltját. A hétfői megmérettetésnek már hagyományosan a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda ad helyet, ahol egyúttal a Magyarország tortája verseny előzsűrizését is megtartják.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke felidézte, hogy már 18. alkalommal rendezik meg a fagylaltok versenyét, és negyedik alkalommal a soltvadkerti Szervánszky László mestercukrász cukrászdájában. Mint az MTI-nek elmondta, idén 41 csapat nevezett 2-2 fagylalttal, ezek közül kerül ki az év fagylaltja. A kötelező íz idén a sárgabarack volt, e mellett egy szabadon választott ízzel indulhattak a résztvevők.
A fagylaltok versenyével párhuzamosan zajlik a Magyarország tortája versenyre nevezett sütemények előzsűrizése is. Selmeczi László tájékoztatása szerint idén 31 torta közül választják ki a győztest. A mostani zsűrizésen eredetileg három tortát választottak volna ki, de a nevezések nagy száma miatt akár öt is továbbjuthat a következő fordulóba.
Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója elmondta, hogy a Magyarország tortája versennyel párhuzamosan rendezik meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt, amelyet 2012-ben hirdettek meg először, hogy megmutassák a több mint egymillió magyar cukorbetegnek, lehet olyan tortát is készíteni, amelyet ők is elfogyaszthatnak. Hozzátette, hogy a 2015-ös megmérettetést, amelyre június 12-ig lehet nevezni, az elmúlt évben elhunyt érdi cukrászmester, Pataki János emlékére rendezik meg.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára Az év fagylaltja verseny megnyitóján elmondta: a szaktárca a szakma és a kamara együttműködésével dolgozik azon, hogy a vendéglátáshoz kapcsolódó oktatási rendszer megújuljon.
Mint kiemelte, alapvető újdonság lesz az, hogy a szakácsok és a cukrászok részére, ráépülő képzés formájában a dietetikus képzési program is elkészül. Mind a tananyag, mind a vizsgaszabályzat a megújulást fogja tükrözni, ami azért fontos, mert nagyon sokan érzékenyek valamilyen alapanyagra – tette hozzá.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: nemcsak jó technológiára és minőségi alapanyagokra, hanem magasan kvalifikált szakemberekre is szükség van. Ruszinkó Ádám kitért arra is, hogy jó idényre számíthat a turizmus, mert az elmúlt évhez viszonyítva várhatóan 10 százalékot meghaladó mértékben nő a vendégek és az eltöltött vendégéjszakák száma. Európában Magyarországot fesztiválországként tartják ma már számon, ami rengeteg turistát vonz az országba – emelte ki a helyettes államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Mikulásgyár hamarosan bezárja kapuit
A Mikulásgyár hamarosan bezárja kapuit. Azoknak, akik adományozni szeretnének, december…
Tovább olvasom >Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2024” díj nyerteseit
Idén már ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra versenyt,…
Tovább olvasom >Átlépte az 50.000 kilogrammos álomhatárt azoknak az adományoknak a súlya, amelyek a Mikulásgyárba érkeztek
Mindez a vártnál jobb eredmény, közölte Zsolnai Endre, az akció…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >A Samsung AI Hybrid Cooling technológiával rendelkező hűtőszekrényeket mutat be a CES 2025 kiállításon
A Samsung a CES® 2025 kiállításon mutatja be legújabb, AI…
Tovább olvasom >