Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el egyes élelmiszereknél a fogyasztók tájékoztatására
Az Európai Parlament (EP) elfogadta a „reggeli irányelvek” módosítását – közölte az EP.
Az EP Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának közleménye szerint az irányelvek felülvizsgálatának célja az volt, hogy a fogyasztók tájékozottabb és egészségesebb döntéseket hozhassanak olyan termékekről, mint a méz, a gyümölcslé, a lekvár és a dzsem.
A Tanáccsal kötött előzetes politikai megállapodás szerint jóváhagyott szabályok előírják, hogy a méz származási országa világosan látható legyen a címkén, ezzel főként a nem uniós országokból származó hamisított méz behozatala ellen szándékoztak fellépni. A szabályozás rendelkezik arról is, hogy kialakítsák az uniós méz nyomon követhetőségének rendszerét.
Az új szabályok rendelkeznek a gyümölcslevek cukortartalmának egyértelműbb címkézéséről és új előírásokat vezetnek be a lekvárokban és dzsemekben található gyümölcsökre is.
A jogszabályt a tagállami kormányokból álló Tanácsnak is el kell fogadnia. Azt követően a jogszabályt kihirdetik az EU Hivatalos Lapjában, és 20 nappal később hatályba lép. Az uniós országoknak a hatálybalépést követően két évvel kell alkalmazniuk az új szabályokat – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
„Az vagy, amit eszel” – Új program kutatja a gyermekes családok táplálkozási szokásait
A megfelelő táplálkozás alapvető szerepet játszik a gyerekek testi és…
Tovább olvasom >Ízletes desszertek mellett számos gyógyszerünk alapanyaga a mák
Nem csak desszertjeink hagyományos alapanyagaként kiváló a mák. A gazdag…
Tovább olvasom >Több, mint hőhullám: a változókor és a megváltoztatott étrend szerepe az egészséges életmódban
A változókor, amely a nők életének egyik természetes, mégis kihívásokkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >