Az Európai Parlament kiterjesztené az új jogszabályt
Az Európai Parlament is támogatja azt a jogszabály tervezetet, amely az esőerdőirtással járó mezőgazdasági termékek forgalmazását korlátozná. Ha elfogadják az új jogszabályt, akkor a vállalkozásoknak garantálniuk kell majd azt, hogy az érintett termékeik előállítása sehol a világon nem járul hozzá az esőerdők irtásához.

A tiltás több termékcsoportot is érint az erdők védelmében
A rendelet hatálya ki fog terjedni a szójára, a marhahúsra, a pálmaolajra, a faanyagokra, a kakaóra és a kávéra egyaránt. Emellett az Európai Parlament azt javasolja, hogy a jogszabály hatályát terjesszék ki a sertés-, juh-, kecske- és baromfihúsra, valamint a kukoricára, gumira, faszénre és a nyomtatott papírtermékekre is.
A jogszabály előírásainak kiterjesztéseként az EP képviselők azt is javasolják, hogy az árucikkeket csak az emberjogi szabályok betartásával lehessen előállítani és olyan módon, amely tiszteletben tartja az őslakos népek jogait. Azt is felvetik, hogy a bankokra és pénzintézetekre is vonatkoznia kellene annak az alapelveknek, vagyis ők se eszközölhessenek az esőerdők irtásához valamilyen módon kapcsolódó befektetéseket.
A jogszabály-tervezet fontos lépés az esőerdőirtás felszámolásáért folytatott küzdelemben, amely a COP 26 fontos megállapodása is volt. Nagyon fontos részét képezi a rendelkezéseknek az a tiltás, amely azoknak a takarmányoknak a felhasználására vonatkozik, amelyeket erdők kiírtásával keletkezett mezőgazdasági területeken állítanak elő. Ugyanakkor olyan hangokat is lehetett hallani a viták során, amelyek azt sugallták, hogy a húsipari óriásvállalatok ellátási láncai nem elég átláthatóak ahhoz, hogy garantálni lehessen a termékeik erdőirtás-mentességét.
A szakmai érdekképviseletek arra szólították fel a tervezet további tárgyalásai során együtt döntő Európai Bizottságot, Parlamentet és Tanácsot, hogy az ellátási láncban dolgozó érintettekkel közösen azonosítsák be a jogszabály elfogadása után várható negatív hatásokat és az azok minimalizálásához szükséges megoldásokat.
Egyes vállalatok mindeközben más eszközökkel próbálják az erdőirtás problémáját megfogni, például biotechnológiával előállított pálmaolaj, kakaó vagy kávé helyettesítők kifejlesztésével. Egy idén született tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy az erdőirtás mennyiségét már azzal a felére lehetne csökkenteni, ha az elfogyasztott marhahúsnak mindössze 20 %-át mikrobiális úton előállított fehérjékkel helyettesítenénk.
Vegconomist.com, foodnavigator.com
Kapcsolódó cikkeink
Jövőre Budapesten ismét megrendezik a fenntarthatósági expót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fröccsenésmentes piszoár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Láthatatlan kockázat a láncban – Mikroműanyagok az élelmiszeriparban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elindult a termelés a Magna új vecsési üzemében – több száz munkahelyet teremt a beruházás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


