Az Európai Bizottság biztonságosabbá teszi a kozmetikai termékeket

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 29. 11:00

Több, allergénnek tekintett tartósítószer kozmetikai termékekben való felhasználását korlátozó intézkedést jelentett be az Európai Bizottság.

EU

A testület azt követően hozta meg határozatát, hogy a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság (FBTB) gondos kockázatértékelés után egyes anyagok korlátozására, illetve betiltására tett javaslatot.

Az Európai Bizottság által elfogadott intézkedések révén két tartósítószer – a propil-parabén és a butil-parabén – legnagyobb koncentrációját szorítják vissza a jelenlegi – önálló felhasználás esetén – megengedett 0,4, illetve észterekkel való keveréskor eddig engedélyezett 0,8 százalékról egységesen 0,14 százalékra. A három évnél fiatalabb gyermekek pelenkával fedett bőrfelületén való alkalmazásra szánt, nem leöblítendő termékekben való használatukat pedig betiltják, mivel meglévő bőrirritáció és elzáródás esetén ezek az anyagok fokozottabban felszívódhatnak, mint ép bőrön át. Az új szabályokat a 2015. április 16. után forgalomba hozott termékekre kell alkalmazni.

Az  intézkedés-csomag keretében betiltják a metil-klór-izotiazolinon és a metil-izotiazolinon keverékének használatát az olyan, leöblítésre nem kerülő termékekben, mint a testápoló krémek. A tiltás célja a bőrallergiák kockázatának és előfordulásának csökkentése. A tartósítószer továbbra is használható azonban olyan leöblítendő termékekben, mint a samponok és tusfürdők, a metil-klór-izotiazolinon és a metil-izotiazolinon 3:1 arányú, legfeljebb 0,0015 százalékos koncentrációjú keverékében. Az intézkedést a 2015. július 16. után forgalomba hozott termékekre kell alkalmazni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink