Az Európai Bizottság a beporzók védelmére irányuló további uniós fellépést sürget
Az Európai Bizottság szerint további uniós fellépés szükséges a beporzók védelmében, ugyanis még mindig minden tizedik méh- és lepkefaj a kihalás szélén van, és egyharmaduk egyedszáma csökkenést mutat Európában – közölte az uniós bizottság jelentésében csütörtökön.
A beporzókról szóló első uniós kezdeményezés végrehajtásáról szóló jelentésében az Európai Bizottság azt közölte, hogy a kezdeményezés hasznos szakpolitikai eszköznek bizonyult, lehetővé teszi az Európai Unió, a tagállamok és az érdekelt felek számára, hogy kezeljék a beporzók pusztulásának problémáját.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fokozni kell a mezőgazdasági tájakon tapasztalható élőhelypusztulás megakadályozását és a növényvédő szerek hatásainak kezelését célzó erőfeszítéseket. Noha a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia konkrét célkitűzéseket határozott meg ennek kezelésére, többet kell tenni a védett területek bővítése, az ökoszisztémák helyreállítása, a biogazdálkodás előmozdítása, a magas biodiverzitású táj jellegzetességeinek helyreállítása érdekében a mezőgazdasági földterületeken, valamint a növényvédő szerek és más, a beporzókra káros környezeti szennyező anyagok használatának jelentős csökkentésére.
A bizottsági közlemény Virginijus Sinkeviciust, a környezetért, az óceánokért és a halászatért felelős biztost idézte, aki azt mondta: döntő fontosságú a beporzók védelmének további beépítése a közös agrárpolitikába és a növényvédő szerekre vonatkozó jogi keretbe.
Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos kijelentette: fokozni kell az erőfeszítéseket különösen a mezőgazdasági tájakon tapasztalható élőhelypusztulás és a növényvédő szerek káros hatásainak terén. A jövőbeni közös agrárpolitikának nagymértékben hozzá kell járulnia ehhez azáltal, hogy fokozottabb környezetvédelmi és éghajlat-politikai törekvéseket vezet be – monda az uniós biztos.
A beporzókról szóló, 2018 júniusában elfogadott uniós kezdeményezés stratégiai célkitűzéseket, illetve végrehajtani kívánt intézkedéseket tartalmaz a beporzók uniós pusztulásának megakadályozása és a globális természetvédelmi erőfeszítésekhez való hozzájárulás érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >