Az Euronics 300 háztartási gépet adományoz a COVID-19 ellen küzdő magyar egészségügyi intézményeknek
A magyar tulajdonú Euronics Műszaki Áruházlánc 150 háztartási nagygépet (50 hűtőgépet, 50 mosógépet és 50 szárítógépet), illetve 150 Dyras kisgépet adományoz összesen több mint 25 millió forint értékben a magyarországi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményeknek, kórházaknak és mentőállomásoknak.
Az egyszerű igénylést követően intézményenként két nagy és két kis háztartási gépet ad át az áruházlánc. Felelős, magyar tulajdonú vállalatként, jelmondatához („gépek sok szeretettel”) híven az egészségügyi dolgozók mindennapjait megkönnyítő, a munkatársak kényelmét szolgáló háztartási gépeket juttatnak el a koronavírus megfékezésében kulcsszerepet játszó intézményeknek. Az Euronics április 6. és 14. között várja az intézmények jelentkezését.
Az Euronics – látva a koronavírus-fertőzés terjedésével, a betegek számának növekedésével egyre nehezedő terheket – elhatározta, hogy a maga eszközeivel igyekszik megkönnyíteni az egészségügyi dolgozók mindennapjait. A cég profiljából adódóan úgy döntött, háztartási gépeket ajánl fel teljesen ingyenesen a frontvonalban küzdő intézmények számára.
Az egészségügyi intézmények egyenként két háztartási nagygépet, választásuk szerint hűtőt, mosógépet, illetve szárítógépet igényelhetnek, amelyek mellé két Dyras márkájú kisgépet is kapnak. A jelentkezés nagyon egyszerű, mindössze néhány percet vesz igénybe, menete pedig a https://euronics.hu/egyuttsikerul oldalon olvasható. A jelentkezési lap ugyanerről az oldalról tölthető le. Jelentkezni az április 6-14 közötti időszakban lehet. A pályázatokat a cég igazgatósági tagjaiból alakult bizottság bírálja el április 15-én, a megjelölt felhasználási igények alapján, figyelembe véve a rendelkezésre álló gépek elérhetőségét. A kedvezményezettek listája április 16-tól olvasható lesz az Euronics honlapján.
A karitatív akcióban az áruházláncnak nagy segítségére vannak legnagyobb partnerei: az Electrolux, a Gorenje és a Whirlpool márkák és hazai forgalmazóik.
Az igénylés menete
Kérjük, hogy a magyarországi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények, kórházak, mentőállomások az egyuttsikerul@euronics.hu e-mail címre küldjék meg a következő adatokat az űrlap kitöltésével:
A jelentkező intézmény neve, pontos címe;
a helyszín, ahol az intézmény a termékeket át szeretné venni;
az igénylést az intézmény képviseletében benyújtó, annak képviseletére jogosult személy neve, tisztségének megjelölése;
a kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, email címe;
annak a két terméktípusnak a megjelölése, amelyet igényelni szeretne (igényelhető terméktípusok: mosógép, szárítógép, hűtő);
az igény indoklása, hol és milyen körben kerülne felhasználásra a műszaki termék.
Jelentkezési időszak: 2020. április 6-14.
Az Euronics (Vöröskő Kft.) által ingyenesen felajánlott termékek piaci értéke meghaladja a 25 millió forintot. Felelős, magyar tulajdonú cégként az Euronics a mindennapi élethez szükséges gépekkel szeretné segíteni azokat a jelenleg leterhelt kórházi dolgozókat, akik a koronavírus-járvány féken tartásáért és a már megfertőződött emberek felgyógyulásáért dolgoznak, akiknek a munkája, áldozatvállalása példaértékű.
„Az Euronics mindig fontosnak tartotta, hogy társadalmi felelősségvállalás tekintetében is az elsők között legyen. Így volt ez a 2010-es vörösiszap katasztrófa esetében és a Jótündér alapítványunk által több éven keresztül folytatott jótékonysági akcióknál is. Hiszünk abban, hogy összefogással, egymást segítve legyőzhetjük a jelenlegi nehézségeket is. Amellett, hogy a mindennapi élethez elengedhetetlen termékekkel állunk vásárlóink rendelkezésére ebben a nehéz és embert próbáló helyzetben, igyekszünk példát is mutatni a szolidaritásra.” – mondta Fazekas Bálint, az Euronics igazgatósági tagja.
Az Euronics áruházak a kormányzati szabályozásoknak megfelelően 9-től 15 óráig tartanak nyitva, illetve webshopjából a házhozszállítás zökkenőmentesen és rövid szállítási idővel történik.
Kapcsolódó cikkeink
250 forintos kuponok közel 200 Tescóban = több millió forintnyi kapaszkodó 3600 gyermeknek
Egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedett háromgyermekes család életének újrakezdését is támogathatják…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új márkastratégiával és szerethető figurával újít az Auchan
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal…
Tovább olvasom >Dopamin dekor, kézműves darabok és funkcionalitás: megérkeztek az IKEA új kollekciói
Bemutatta új termékeit az IKEA, melyek az újrakezdést, optimizmust és…
Tovább olvasom >