Az EU kiskereskedelmi forgalma nőtt, az euróövezeté csökkent
Csökkent az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom volumene novemberben az előző hónaphoz képest, az Európai Unióban viszont enyhén emelkedett.
Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi szinten 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene novemberben az októberi 0,2 százalékos visszaesés után.
A 28 tagú Európai Unióban 0,2 százalékos növekedést mértek az októberi stagnálás után.
Az egy évvel korábbival összevetve 1,4 százalékkal nőtt az euróövezet és 2,6 százalékkal az Európai Unió kiskereskedelmi forgalma.
Az euróövezeti adatok jóval kedvezőtlenebbek a vártnál, ugyanis elemzők havi szinten 0,2 százalékos emelkedésre, éves összevetésben pedig 2,0 százalékos bővülésre számítottak.
Az euróövezeti tagállamokban a novemberi havi szintű visszaesést alapvetően az üzemanyagokra fordított kiadások 0,7 százalékos csökkenése okozta, de mérséklődött a nem élelmiszeripari termékek, illetve az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmának volumene is, 0,4, illetve 0,1 százalékkal. Az Európai Unióban 0,4 százalékkal emelkedett a nem élelmiszeripari termékek forgalma, míg az üzemanyagokra fordított kiadások 0,3 százalékkal, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmának volumene 0,1 százalékkal mérséklődött.
A legnagyobb havi növekedést Románia (2,6 százalék), Nagy-Britannia (1,8 százalék) és Lengyelország (1,6 százalék) érte el novemberben. Tíz országban csökkent a kiskereskedelmi forgalom, a legnagyobb mértékben Lettországban (3,2 százalék), Portugáliában (1,6 százalék) és Észtországban (1,5 százalék).
Magyarország az első negyedben szerepel, 0,4 százalékos növekedéssel.
Éves szintű összehasonlításban az euróövezetben 1,8 százalékkal növekedett a nem élelmiszeripari termékek és az üzemanyagok forgalmának volumene, 0,8 százalékkal pedig az élelmiszereké, italoké és dohánytermékeké. Az Európai Unióban az üzemanyagok és a nem élelmiszeripari termékek forgalma 3,4 százalékkal ugrott meg, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma pedig 1,2 százalékkal bővült.
Az egy évvel korábbihoz képest novemberben Romániában (15,0 százalék), Lengyelországban (5,9 százalék), Nagy-Britanniában (5,4 százalék), Svédországban (4,7 százalék), Luxembourgban (4,5 százalék) és Magyarországon (4,3 százalék) nőtt leginkább a kiskereskedelmi forgalom. Csökkenés volt két országban, Belgiumban 2,5, Lettországban pedig 0,7 százalékos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OKSZ: továbbra is gyenge a kiskereskedelmi dinamika, a fordulat még várat magára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,5, az előző havit 0,1 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós biztos: biztosított marad a gazdák jövedelemtámogatása a közös uniós agrárpolitika keretében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

