Az EU keleti tagállamait sújtja leginkább az élelmiszerek drágulása
Az Európai Unió keleti tagállamait sújtja leginkább az élelmiszerek drágulása – mutatta ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) egy szerdán ismertetett elemzésében.

AZ EU keleti tagállamaiban nőnek a leginkább az élelmiszerárak
Az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) adataira épülő összeállítás szerint az idén áprilisban Litvániában volt a legmagasabb, 22,1 százalékos az élelmiszerek árának éves szintű emelkedése. A második helyen Bulgária áll 21 százalékkal, a harmadik Lettország 17,7 százalékkal. Igen jelentős, 14 százalékot meghaladó drágulást regisztráltak Észtországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában is.
Az EU-s átlag 8,9 százalék volt. Átlag alatti drágulást kizárólag nyugati tagországokban mértek. Németországban például 8,5 százalékkal, Ausztriában 8,1 százalékkal, Franciaországban 4,3 százalékkal, Írországban pedig csupán 3,6 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért áprilisban, mint egy évvel korábban.
A Destatis rámutatott: az EU keleti tagországaiban élők helyzetét súlyosbítja, hogy éppen ebben a térségben a legmagasabb az élelmiszerre fordított kiadások aránya a háztartások fogyasztásban.
Romániában például a háztartások fogyasztási kiadásainak több mint negyedét, 28,3 százalékát viszi el az élelmiszer, Lettországban pedig majdnem a negyedét, 23,4 százalékát. Húsz százaléknál magasabb arányt regisztráltak Bulgáriában és Szlovákiában is.
Az EU-s átlag 15,9 százalék. A háztartási kiadások élelmiszerre fordított aránya alapján felállított sorrendben az EU-s átlag alá kerülő országok közül csupán egy fekszik a keleti térségben, Szlovénia, ahol 15,8 százalék az arány. Franciaországban 15,2 százalékot, Ausztriában 12 százalékot, Németországban 11,1 százalékot regisztráltak. A fogyasztási kiadásaik legkisebb részét, 10,8 százalékát Írországban fordítják élelmiszerre a háztartások az EU-ban a Destatis összeállítása szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Orosz uborka önti el uniót: feszül a lengyel termelők piaca
Bár az Európai Unió az orosz mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankciós…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >