Az EU és a hazai versenyhivatal is vizsgálhatja az Auchan-Cora felvásárlást
Egyelőre nem döntötte el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy kérje-e Brüsszeltől az Auchan–Cora-felvásárlás engedélyezésének jogát – tudta meg a Népszabadság a hivatalnál, ahol azt is elmondták, hogy rövidesen kiderül, az unió vagy a magyar versenyhatóság folytatja-e az eljárást.
A francia Auchan itteni leányvállalata, az Auchan Magyarország Kft. tavaly december végén jelentette be, hogy a Cora hipermarketlánc addigi tulajdonosa, a belga Louis Delhaize-csoport végül nekik ígérte a hét magyarországi Cora hipermarketet. Mivel a fúzióban érintett cégek összes forgalma meghaladja világszinten az ötmilliárd eurót, illetve cégenként a 250 millió eurót, ezért az Auchan itthoni terjeszkedése közösségi szintű ügy.
Az Auchan március elején leadta az összefonódás iránti kérelmét Brüsszelben. Úgy tudni, a bizottság elindította az előzetes adatgyűjtést, az üzlet kapcsán kérdőívvel kereste meg a hazai élelmiszer-kiskereskedelemben érdekelt kiskereskedőláncok vezetőit. Ugyanakkor a testület az összefonódási kérelmet elküldte a GVH-nak is, amely néhány napon belül eldöntheti, hogy él-e a saját döntési jogkörével.
Az Auchan számára most az a kérdés, hogy a 2011-ben Magyarországon 224 milliárd forintos forgalmat lebonyolított Auchan a hét Cora hipermarkettel kiegészülve 320 milliárd forintos hálózattá tud-e bővülni nálunk. Ezzel az Auchan a hipermarketek között a Tesco után a második legerősebb lánccá avanzsálhat a piacon (a Spar 381 milliárdos forgalmának jelentős része szupermarketekből, illetve szupermarketté átalakított diszkontokból származik, míg az Auchan és a Cora kizárólag hipermarketekből áll).
Ez utóbbi tény azért is lehet érdekes, mert a versenyhatóságok – uniós és tagállami egyaránt – ilyenkor azt mérlegelik, hogy az adott kereskedelmi csatornában – hiper- vagy szupermarket, diszkont vagy kisbolt – a cégfúzióval csökken-e vagy megszűnhet-e a verseny. A játszma sorsa eldőlhet azon is, hogy mit gondol a kormányoldal a kiskereskedelem átalakulásáról.
(Batka Zoltán, Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >