Az erős svájci frank rontotta a Nestlé eredményét

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 22. 11:07

A svájci élelmiszeripari óriás, a Nestlé adózott eredménye tavaly 39 százalékkal, 9,1 milliárd svájci frankra csökkent – olvasható a figyelo.hu-n.

nestlé

A Társaság közleménye szerint a csökkenés elsősorban azért következett be, mert 2014-ben a L’Oreal kozmetikai cégben birtokolt üzletrészüket eladták. Rontott a Társaság helyzetén a svájci frank árfolyamának magas szintje is.

A Társaság által az elmúlt évben értékesített termékek volumene, amelyek között szerepelnek a KitKat márkájú csokoládé-szeletek és a Nescafe márkájú instant kávé, a az előre jelzett szinttől elmaradva, 4,2 százalékkal növekedett.

Paul Bulcke vezérigazgató kijelentette: „egy, éles verseny keretei között működő iparág mezőnyének élén tudtunk növekedni és profitot termelni. Széles körben, valamennyi régióban és termékcsoportban sikerült előbbre lépni.”

A teljesítményt azonban Ázsiában „jelentősen befolyásolta”, hogy az indiai élelmiszer-felügyelet tilalma miatt a Maggi-galuskát az üzletekből vissza kellett vonni és meg kellett semmisíteni. E termékkel csupán novemberben sikerült visszatérni a piacra.

A társaság szerint a 2016-os év gazdasági környezete az előző évekhez hasonló lesz, „még visszafogottabb árazással. Ebben a helyzetben a 2015-ös évhez hasonló, szerves fejlődésre számítunk.”

A közlemény megjelenése után a Nestlé-részvények árfolyama 3 százalékkal csökkent.

„Az ágazat nehéz feltételek között dolgozik. Az elérhető nyereség mértékét korlátozza, hogy a vállalkozások nem tudnak árakat emelni, a termelékenység pedig lefelé araszol” mondta a KBC vezető közgazdásza, Koen De Leus Brüsszelben. (figyelo.hu, Csepi Lajos)

Kapcsolódó cikkeink