Az erős helyi márkákban hisz az Eckes-Granini

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 27. 08:00

Május végén Magyarországra látogatott Thomas Hinderer, az Eckes-Granini csoport igazgatótanácsának elnöke, akivel a nemzetközi üdítőitalpiac tendenciáiról, a globális és lokális márkák súlyáról beszélgettünk Siófokon. Tavaly megállt a gyümölcslépiac növekedése Európában, a nehéz piaci körülmények ellenére a német anyacég és magyar leányvállalata mégis növelni tudta bevételeit.
– Európában a klasszikus gyümölcslépiac stagnál, illetve csökken, aminek egyik oka az alapanyagárak ugrásszerű növekedése, de megváltozott a fogyasztói magatartás is. A vásárlók nem teszik le voksukat egyértelműen egyik vagy másik termékkategória mellett, sokan pénztárcájuk aktuális állapotának megfelelően választanak a gyümölcsitalok, gyümölcslevek, dzsúszok vagy az ízesített ásványvizek, szénsavas üdítőitalok között. Ez a változékony magatartás azonban nem aggaszt minket, mert az általunk létrehozott üzleti modell, a helyi márkák erősítése, a folyamatos termékfejlesztés biztosították az Eckes-Granini csoport számára, hogy forgalma mind 2006-ban, mind 2007-ben két számjegyű növekedést érjen el mennyiségben és értékben egyaránt. A növekedésében szerepet játszott az innováció és a kommunikációs tevékenység erősítése is. A stratégiai márkákban még többet invesztáltunk, és az a tény, hogy a csoport 15 országban van jelen, lehetővé teszi számunkra, hogy az egyes leányvállalatoknál kifejlesztett jó gyakorlatot máshol is alkalmazzuk.
– Az utóbbi években tapasztalt változás a fogyasztói szokásokban felkeltette a két klasszikus kólagyártó érdeklődését a gyümölcslépiac iránt. Fejlett disztribúciós hálózatuk, hatalmas marketingbüdzséjük veszélyes ellenféllé teheti őket.
– Az utóbbi húsz évben a két üdítőital-gyártó óriás rengeteg pénzt költött arra, hogy betörjön a német, spanyol vagy svájci gyümölcslépiacra, mindeddig sikertelenül. Az olyan erős helyi márkák, mint a hohes C vagy a Granini, mindenhol útját állták a piacszerzésüknek. A Cappy csak a Coca-Cola Hellenic régiójában tudott sikert elérni, a PepsiCo tavaly Nagy-Britanniában és Franciaországban szerzett nagyobb piacot a Tropicanával. Természetesen figyelemmel kísérjük a Coca-Cola és PepsiCo termékpaletta-bővítését, tisztában vagyunk vele, hogy az elhízás miatti társadalmi hangulat a két klasszikus üdítőitalcéget is az egészségesebb szomjoltók gyártására ösztökéli, de üzletfilozófiánk teljesen különbözik. Míg a két, tőzsdén is jegyzett cég az elmúlt években csaknem 3 milliárd dollárt invesztált az olyan feltörekvő piacokba mint Oroszország, Ukrajna, mi folyamatos innovációval erősítettük magunkat a meglévő piacainkon, s csak kisebb erőforrásokat alkalmaztunk a gyártási hálózat bővítésére.
– Erős piaci pozíció, folytatódó növekedés, jó pénzügyi mutatók jellemezték a legnagyobb hazai gyümölcslégyártó, a SIÓ-Eckes Kft. elmúlt két évét. Előfordulhat, hogy a SIÓ régiós márkává növi ki magát?
– A szervezeti filozófiánk alapja az erős helyi márkában való hit és az, hogy az akvizíciós növekedés során megszerzett cégeinknél kivétel nélkül megtartjuk a helyi menedzsmentet, mert hiszünk benne, hogy ők ismerik legjobban a helyi piacot, a speciális fogyasztói igényeket. Ez a gondolkodásmód Magyarországon is meghozta gyümölcsét.
Az egyetlen multinacionális termékünk a Granini. A többi márka: mint a magyar SIÓ, a francia Joker vagy a finn Marli, csak a helyi piacon vásárolható meg. Hiszünk az erős helyi márkákban, sokat invesztálunk termékfejlesztésükbe és kommunikációjukba, de nem tervezzük, hogy országhatárokat átlépve bármelyiket nemzetközi márkává fejlesszünk.
– A Nielsen legutóbbi piackutatási adatai szerint Magyarországon a legnépszerűbb a narancs- és az őszibarack-gyümölcslé, de gyorsan fejlődik a multivitaminos gyümölcslevek értékesítése is. Várható, hogy a jövőben a gyümölcslépiac fejlesztései is elmozdulnak a funkcionális italok irányába?
– Tapasztalataim szerint országonként más-más ízvariánsok vezetik a listát, Németországban és Spanyolországban nem olyan erős a multivitaminos termékkör, mint Magyarországon, ott a kereslet inkább a 100%-os gyümölcslevek irányába nőtt. Az azonban elmondható, hogy világszinten egyre nagyobb az igény az egészségmegőrző, közérzetjavító táplálékok iránt, ezért ezt a fejlesztési célt mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Innovációink egy része ebbe az irányba történik. Folyamatosan bővítjük a kategóriát, a fresh & fruit tavalyi, illetve a VitaTigris Gyümölcspüré idei bevezetése a magyar piacra is ezt jelzi, de elárulom, tartogatunk még néhány meglepetést a tarsolyunkban…
EHSZ

Kapcsolódó cikkeink