Az emelkedő élelmiszerárak eltérítik a vásárlókat a kedvenc élelmiszerboltjaiktól

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2021. 05. 19. 11:09

Az Inmar Intelligence múlt héten végzett felmérése szerint az USA-ban az ár a fogyasztók legfőbb szempontja, amikor eldöntik, hol vásárolnak élelmiszert.

Áremelkedés

Az Inmar által május 10-én megkérdezett 1000 fogyasztó nagyjából 68%-a azt mondta, hogy egy olyan kiskereskedőnél kezdett el vásárolni, amelynél  eddig hagyományosan nem vásárolt, mert úgy látják, hogy az árak emelkedtek, a Grocery Dive cikke szerint .

Inflációs hűtlenség

Az amerikai fogyasztók az áremelkedések miatt megváltoztatják vásárlási szokásaikat az élelmiszer-kiskereskedőket illetően, még akkor is, ha a kormány adatai azt mutatják, hogy az élelmiszerárak lassabban emelkednek, mint az általános inflációs ráta.

Ár

Az Inmar által készített felmérés világossá teszi, hogy az emberek a növekvő élelmiszerszámlák miatt nagyobb figyelmet fordítanak az árra az árucikkek kiválasztásakor, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy elhagyják az eddig előnyben részesített kiskereskedőjüket, vagy kevésbé vesznek olyan termékeket és márkákat, amelyeket korábban kedveltek.

A kereskedők törjék le az áremelkedést

A válaszadók túlnyomó többsége – csaknem 83% – szerint „aktívan keresik”, hogyan lehet pénzt megtakarítani az élelmiszereken, az olcsóbb alapanyagokon. A felmérés résztvevőinek több mint a fele elismeri, hogy a körülmények kihívást jelentenek, 41% pedig azt mondta, úgy érzi, hogy a kiskereskedők feladata megtalálni a módját annak, hogy megakadályozzák az árak emelkedését.

Nagyker ár

A válaszadók több  mint fele azt mondta, hogy egynél több élelmiszerbolt-hűségprogramhoz csatlakozott, mert emelkednek az árak. 52% pedig azt mondta, hogy fontolgatja a csatlakozást egy nagykereskedelmi klubhoz, hogy csökkentse az élelmiszerköltségeket.

A megkérdezett amerikai vásárlók csaknem 57%-a úgy látja, hogy a saját márkás termékek gyengébb minőségűek, mint a márkák, ugyanakkor érzik, hogy a private label cikkek általában olcsóbbak. Az árérzÁrhőmérőékenység vásárlási döntésekben betöltött domináns szerepét tükrözi, hogy közel 87% azt mondta, pénzmegtakarítás miatt vásárolnak sajátmárkás termékeket.

Adat és érzet

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma szerint az otthoni élelmiszer-kiadások 8,5%-kal nőttek 2020-ban. A teljes fogyasztói árindex 0,8%-kal emelkedett áprilisban, havi összehasonlításban. De 4,2%-kal emelkedett éves viszonylatban az áprilisban végződő 12 hónapos időszakot tekintve – ez a legnagyobb ugrás 2008 óta.

Kapcsolódó cikkeink