Az első nyári hónapban 630 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz
A nyári szezon első hónapjában 630 ezren utaztak a Balatonhoz vagy onnan, illetve a balatoni állomások között – tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. az MTI-t szerdán.
Kiemelték: a jegyek mintegy 30 százalékát a MÁV alkalmazásán vagy a megújult ELVIRA felületén keresztül váltották.
Eddig több mint 9 ezer darab fogyott a vasúttárság különböző napijegy változataiból, az egy, illetve három napra érvényes Balaton 24/72 napijegyből, ami idén már a Volánbusz tóparti járataira is érvényes Duó változatban is megvásárolható – hívták fel a figyelmet.
A már a Balatonhoz is elérhető Okosjegyből több mint 14 ezret váltottak, ezek közel 9 százaléka első osztályra szólt – közölték. Ezzel a jegytípussal Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás; Miskolcról, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből vagy Kecskemétről pedig akár 3299 forinttól el lehet jutni a Balatonhoz, Siófokra InterCity járattal.
Arról is beszámoltak, hogy az idén először emeletes, KISS motorvonatokkal is lehet utazni a Balaton déli partjához, továbbá az Utasellátó étkezőkocsik a hétvégi napokon átlagosan 500 embernek szolgáltak fel ételeket.
Az új típusú, olcsó, vonathoz kötött, Egyúti Balaton kerékpárjegyből egy hónap alatt több mint 101 ezer jegy kelt el országosan – jelezte a MÁV-Start. Azt is hozzátették, hogy június 16-tól tesztjelleggel a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magukkal vihetik az utasok a kerékpárokat.
A vasúttársaság arra kérte az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikációt vagy a megújult ELVIRA használatát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >