Az elkészítési módtól függően akár felére is csökkenhet a rizs kalóriatartalma
Minthogy a 21. században közvetlen vagy közvetve az elhízás okolható a nyugati világ és Ázsia nem egy országa legtöbb egészségügyi problémájáért, nagy jelentőségűnek tűnnek a Sri Lankai Kémiatudományok Intézetének kutatási eredményei. A tudósok a rizs kalóriatartalmának csökkentésében értek el komoly sikert.
Az étrendünkben leggyakoribb szénhidrátféleségnek, a keményítőnek 3 fajtája fordul elő a rizsben: a gyorsan, a lassan és az egyáltalán nem emészthető. A kutatók abból az egyszerű tényből indultak ki, hogy ha képesek növelni a nem emészthető keményítő arányát a rizsben, akkor csökken a benne található kalória mennyisége. A feladat tehát az volt, hogy az emészthető keményítőkből mind többet nem emészthetővé alakítsanak át, amit a rizs egy különleges elkészítési módjának alkalmazásával oldottak meg. Főzéskor a forró vízhez kókuszolajat adtak (de állítólag bármilyen olaj alkalmas a célra) – a rizs tömegének 3 százalékát –, ezután a nyers rizst, amit 25-40 percig főztek, majd 12 órán keresztül hűtőszekrényben hűtöttek; az előbbi folyamat az enzimekkel szemben teszi ellenállóbbá a keményítőt, az utóbbi pedig néhány komponensének oldhatóságát csökkenti.
Az eljárással egyelőre 10-15 százalékkal sikerült csökkenteni a rizs kalóriatartalmát, de a kutatók keresik a legmegfelelőbb rizsfajtákat, és úgy vélik, optimális esetben a csökkenés mértéke az 50-60 százalékot is elérheti. A kísérletek hatással lehetnek a világban zajló, más élelmiszerfajták keményítőtartalmával foglalkozó kutatások eredményességére is.
Kapcsolódó cikkeink
Csomagolt rizst hívott vissza a forgalomból a Spar
Visszahívta a forgalomból az 1 kilogrammos csomagban kapható Spar B…
Tovább olvasom >A tudatos étkezést már a gyermekkorban el kell kezdeni
Kiemelt cél a közétkeztetésben is a rövid ellátási láncok megerősítése…
Tovább olvasom >Tápértékjelölés az egészséges táplálkozásért
Az egészséges táplálkozás, az egészséges étrend kialakítása elengedhetetlen. Ehhez tudatos…
Tovább olvasom >További cikkeink
A lepárlás elveszett művészete – A nap képe
A legeredetibb italos adventi naptár, amit idén láttunk: A lepárlás…
Tovább olvasom >Társadalmi felelősségvállalás napot tartott a METRO
100 adag melegételt készített el a METRO Gasztroakadémia és adományozott…
Tovább olvasom >Báránytálalás Szecsuanban – A nap videója
Ebben a szecsuáni étteremben mongol módra sütik a háromhónapos bárányt,…
Tovább olvasom >