Az Élelmiszermentő Központ ismét segít!
Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) elindítja idei Húsvéti Élelmiszeradomány-Gyűjtési Jótékonysági Akcióját, melynek keretében április 7-ig várják a felajánlásokat a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagjai számára.
A karitatív akció célja kettős. Egyfelől, szeretnék felhívni a figyelmet a kiskereskedelmi boltoknál keletkező, már nem eladható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszerek adományozásának fontosságára. Másfelől, ahogy az eddigi, úgy a mostani jótékonysági akcióval is szeretnének célzott segítséget nyújtani egy hazai civil szervezet tagjai számára.
A Húsvéti Élelmiszeradomány-Gyűjtési Jótékonysági Akció március közepén indult és április 7-ig tart. Felajánlásokat a hazai cégek tehetnek, akiktől elsősorban tartós élelmiszert várnak, a magánszemélyek adományait egy másik alkalommal fogják gyűjteni. A felajánlott élelmiszerekből összeálló csomagokat az ÉMK fogja eljuttatni országszerte a NOE tagszervezeteihez.
A magyarországi cégek felajánlásait az adomany@emkp.hu email címen, illetve a 06 30 728-6220-as telefonszámon várják.
Az Élelmiszermentő Központ eddig számos karitatív célú élelmiszergyűjtési akciót indított már, amelyek keretében magyarországi cégek élelmiszerfelajánlásait juttatta el az arra rászorulókhoz. Így kerültek az eddigi akciók során élelmiszercsomagok az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), az Egyszülős Központ, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagjaihoz.
A felajánlásoknak köszönhetően az akciók során több tízmillió forint értékben, több, mint 45 tonna élelmiszeradomány gyűlt össze és került a kedvezményezettekhez.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Annyi a Temunak és Sheinnek Európában is?
Az amerikai kereskedelmi szigorítások hatására újabb kihívás előtt áll az…
Tovább olvasom >3D-nyomtatott Starbucks nyílik Texasban
Futurisztikus mérföldkőhöz érkezett a vendéglátóipar: a Starbucks olyan kávézót nyit…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >