Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok éves inflációja a múlt hónapban 16,8 százalékra emelkedett Nagy-Britanniában
Valamelyest lassult, de továbbra is 10 százalék felett, négy évtizedes rekordja közelében járt decemberben az éves brit infláció. Elemzői vélemények szerint mindazonáltal már megtörtént a fordulat a brit inflációs dinamikában.

Novemberben szintén 0,4 százalék, októberben 2 százalék volt a havi összevetésű infláció.
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak 2022 utolsó hónapjában átlagosan 10,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Novemberben 10,7, októberben 11,1 százalék volt a tizenkét havi brit infláció. A Bank of England éves inflációs célja 2 százalék.
Az októberben mért ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban, 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel.
A statisztikai hivatal szerdai tájékoztatása szerint decemberben átlagosan 0,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak Nagy-Britanniában, mint novemberben.
Az ONS friss adatai alapján az infláció valamelyes decemberi lassulásában a teljes kosár átlagán belül a közlekedési szektornak, ezen belül az üzemanyagárak markáns csökkenésének volt a legnagyobb szerepe. A kimutatás szerint motorbenzin literje decemberben átlagosan 1,5530 fontba (707,50 forintba), a dízelüzemanyagé 1,7910 fontba (807 forintba) került Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a benzin literje 8,3 pennyvel (37,40 forinttal), a gázolajé 8,8 pennyvel (39,60 forinttal) lett olcsóbb egy hónap alatt.
Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szerda esti helyzetértékelése szerint a brit infláció két egymást követő hónapban mért lassulása után egyértelműnek tűnik, hogy fordulat történt az inflációs dinamikában.
A ház hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a nagy-britanniai infláció üteme még mindig jelentősen meghaladja a történelmi visszatekintésben számolt átlagokat.
A CEBR londoni elemzői kiemelik, hogy az 1981 októbere – a legutóbbi inflációs csúcs – óta eltelt több mint négy évtizedben mindössze ötször lépte át a tizenkét havi brit infláció a decemberben mért 10,5 százalékot.
Mindemellett a teljes kosáron belül az élelmiszerek és az alkoholmentes italok éves inflációja a múlt hónapban 16,8 százalékra emelkedett a novemberi 16,4 százalékról, ráadásul e termékkategória árnövekedése 2021 júliusa óta folyamatosan gyorsul.
A CEBR várakozása szerint ebben a környezetben a Bank of England egyelőre folytatja monetáris szigorító ciklusát, és március végéig 4,50 százalékra – 2008 óta a legmagasabb szintre – emeli alapkamatát, annak ellenére is, hogy a brit gazdaság az idén várhatóan recesszióban lesz.
A CEBR elemzőinek előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2023 egészében 1,6 százalékkal csökken éves összevetésben.
A brit jegybank 2021. december 16-án kezdte a mostani szigorítási ciklust az akkori 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az eddigi kilenc kamatemelés után jelenlegi alapkamata 3,50 százalék.
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >HÖOK: a felére esett négy év alatt az ösztöndíjak vásárlóereje
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >