Az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben a briteknél is

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 07. 19. 10:46

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 8 százalék alá csökkent a múlt hónapban az éves infláció Nagy-Britanniában, elsősorban az üzemanyagok árának jelentős visszaesése és az élelmiszerek árnövekedésének lassulása miatt.

Az élelmiszerárak ott sem csökkennek

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai jelentése szerint a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban.

Áprilisban és májusban egyaránt 8,7 százalékos éves brit inflációt mértek. Az elemzői előrejelzések átlaga 8,5 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített júniusra.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció még mindig csaknem a négyszerese a jegybanki célszintnek. A tizenkét havi összevetésben számolt brit infláció szeptember és március között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot.

A tavaly októberben mért 11,1 százalékos ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban, 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel.

Június volt ugyanakkor a harmadik olyan hónap egymás után, amikor az éves inflációs ütem az egyszámjegyű tartományban járt.
A tizenkét havi brit infláció múlt havi jelentős lassulásának elsődleges oka a kiskereskedelmi üzemanyagárak meredek visszaesése volt: júniusban átlagosan 22,7 százalékkal volt olcsóbb a benzin és a gázolaj, mint egy évvel korábban.

A brit statisztikai hivatal szerdai ismertetése szerint a motorbenzin literje júniusban átlagosan 1,43 fontba (623 forintba) került a tavaly júniusi 1,84 fontos (801 forintos) átlag után, a dízelüzemanyagok literenkénti átlagára az egy évvel korábbi 1,924 fontról (838 forintról) 1,457 fontra (635 forintra) csökkent.

Az inflációs kosár átlagán belül a múlt hónapban is az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben, bár ennek üteme is lassult: ebben a termékkategóriában átlagosan 17,4 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak a júniussal zárult tizenkét hónapban a májusi 18,4, az áprilisi 19,1 és a márciusi 19,2 százalékos éves drágulás után.

Az ONS hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek éves összevetésű drágulása négy és fél évtizede nem volt olyan gyors, mint idén márciusban.

A statisztikai hivatal indikatív visszatekintő számításai alapján legutóbb 1977 augusztusában volt a márciusban mért ütemnél magasabb az élelmiszer-árinfláció Nagy-Britanniában: akkor 21,9 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek fogyasztói árai éves összevetésben.

A jelenlegi brit inflációs környezetben a Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – több mint másfél éve folyamatosan és agresszív mértékben szigorítja monetáris politikáját.

A brit jegybank 2021. december 16-án kezdte a szigorítási ciklust az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tizenhárom kamatemelés nyomán jelenlegi alapkamata 5,00 százalék; ez 15 éves csúcs.

Kapcsolódó cikkeink