Az élelmiszerek ára gyorsuló ütemben emelkedett februárban Olaszországban
Olaszországban februárban 9,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután januárban 10 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján csütörtökön.

Nem vártak ilyen mértékű inflációt
Az elemzői várakozásokban 8,8 százalékos februári adat szerepelt. Az Istat előzetes adatai alapján a havi szintű infláció februárban 0,3 százalékra emelkedett a januári 0,1 százalék után.
Az Istat megjegyezte, hogy az éves szintű infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az Istat adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a szabályozott energiaárak hatásának köszönhető, amelyek az előző hónapban 16,7 százalékos csökkenést mutattak, míg januárban 12 százalékosat. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése pedig 40,8 százalékra mérséklődött februárban a januári 59,3 százalék után. Ugyanakkor az élelmiszerek ára gyorsuló ütemben emelkedett februárban.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) februárban éves szinten 9,9 százalékra csökkent a januári 10,7 százalékról, havi összevetésben pedig 0,2 százalékos emelkedést mutatott a januári 1,5 százalékos csökkenés után. Elemzők 9,4 százalékos éves szintű és -0,4 százalékos havi szintű HICP-adatra számítottak.
Kapcsolódó cikkeink
Klímaváltozás: háttérbe szoruló aggodalom az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >