Az Élelmiszerbank 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg tavaly
Mintegy 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisüléstől és juttatott el a rászorulóknak tavaly a Magyar Élelmiszerbank Egyesület – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Mint írják, a kidobástól tavaly megmentett több mint 550 kamionnyi élelmiszer gyártó és kereskedő cégektől származott. A megmentett termékek összértéke eléri a 7,5 milliárd forintot és csaknem 300 ezer nélkülözőnek jelentettek segítséget a mindennapokban, közülük sokan napi szintű ellátást kapnak. A megmentett élelmiszerek között van pékáru, zöldség, gyümölcs, tejtermék, húsáru, konzerv, édesség és egyéb hosszú lejáratú élelmiszer.
A közlemény kitér arra is, hogy az élelmiszerfeleslegek megsemmisítése komoly terhet ró környezetünkre, a bomlás, az égetés során keletkező gázok hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. A felesleggé váló élelmiszer megtermeléséhez használt erőforrások pedig fölöslegesen terhelik a környezetet.
Az összegzés szerint a 11 ezer tonna élelmiszer megmentésével 27 ezer 500 tonna szén-dioxid kibocsátásától is mentesült a Föld, ennyi szén-dioxidot annyi fa tudna semlegesíteni, ami Józsefváros teljes területét elfoglalná. A vízlábnyom is csökkent az élelmiszerek megmentésével: 11 ezer tonna mentett élelmiszer vízlábnyoma egy Eger méretű város éves vízfogyasztásának felel meg.
„A Magyar Élelmiszerbank idén lesz 15 éves. Megalakulásunk óta összesen 73 ezer tonna élelmiszert mentettünk meg, amelynek értéke közel 40 milliárd forint” – idézi közlemény Cseh Balázst, az egyesület elnökét.
Az összegzés felidézi, hogy az Egyesület 15 éves fennállása óta gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, amelyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagoláshibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is.
A közleményben olvasható, hogy az élelmiszerfelesleg éves mennyisége Magyarországon becslések szerint 1,8 millió tonnát tesz ki, az ebből megmenthető mennyiséget az Élelmiszerbank 80-100 ezer tonnára becsüli. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >250 forintos kuponok közel 200 Tescóban = több millió forintnyi kapaszkodó 3600 gyermeknek
Egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedett háromgyermekes család életének újrakezdését is támogathatják…
Tovább olvasom >12 358 rászoruló lakhat jól a Tesco és vásárlói által két nap alatt gyűjtött élelmiszerekből
A tavalyi mennyiséghez képest 100 tonnával több adomány érkezett a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >