Az élelmiszeráruk növekedési üteme mérséklődött Csehországban
Novemberben az éves infláció 7,3 százalékra mérséklődött az októberi 8,5 százalékról Csehországban – közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
Elsősorban az élelmiszeráruk és a villanyáram árának növekedési üteme mérséklődött, míg az üzemanyagok ára csökkent. A novemberi infláció továbbra is igen messze van a cseh jegybank által preferált 2 százalék körüli inflációs rátától.
„A fogyasztói kosár legtöbb szegmensében mérséklődik a drágulás, ez a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, az üzemanyagok és a lakhatási költségek területén mutatkozott meg”
– mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón.
Továbbra is számos olyan termék van, amelyek ára jóval magasabb, mint egy éve. A burgonya például 25 százalékkal kerül többe, a villanyáram ára pedig több mint kétszerese a tavalyinak – mutatott rá Pavla Sedivá. A földgáz ára ugyanakkor 3,9 százalékkal csökkent.
Hozzátette: a termékek árai 8,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 5,9 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
Az éves infláció mérséklődéséhez hozzájárult, hogy a személygépkocsik ára átlagosan 3,8 százalékkal visszaesett, az üzemanyagok pedig 8,8 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly novemberben.
Kapcsolódó cikkeink
Colliers: a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott az első negyedévben
Az első negyedévben folytatódott a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése: a…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >