Az élelmiszerárak 0,9 százalékkal emelkedtek februárban az egy évvel korábbihoz képest Németországban
Februárban két és fél éves mélypontra csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált végleges adatai szerint.
Februárban a fogyasztói árindex az előzetes becsléssel megegyező 2,5 százalékra csökkent a januári 2,9 százalékról Németországban a végleges adatok szerint. Decemberben még 3,7 százalékos volt az infláció.
Az idei februárinál alacsonyabb inflációt legutóbb 2021 júniusában mértek Németországban, 2,4 százalékost. Februárban 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző havihoz képest, szintén az előzetes adattal megegyező mértékben. Januárban 0,2 százalékos volt a havi áremelkedés.
„Az inflációs ráta tovább gyengült”
– mondta Ruth Brand, a szövetségi statisztikai hivatal elnöke.
„Az energiaárak tovább csökkentek, az élelmiszerárak emelkedése jelentősen lelassult, és több mint két éve először került az általános infláció alá”
– tette hozzá.
Az energiaárak februárban 2,4 százalékkal csökkentek éves összevetésben a januári 2,8 százalékos csökkenés után. Az elektromos áram 7,9 százalékkal, a földgáz 7,5 százalékkal lett olcsóbb az egy évvel korábbinál. Az üzemanyagárak 0,4 százalékkal csökkentek egy év alatt, a távhő ára azonban 21,7 százalékkal ment fel.
Az élelmiszerárak 0,9 százalékkal emelkedtek februárban az egy évvel korábbihoz képest, ami 2021 novembere óta az első alkalommal kisebb mértékű áremelkedés az általános inflációnál. Januárban 3,8 százalékos, 2023 decemberében pedig 4,6 százalékos, novemberben 5,5 százalékos volt az éves áremelkedés. Az élelmiszerárak emelkedése 2023 áprilisa óta mutat lassuló trendet.
A fogyasztói árak februárban energiaárak nélkül 3,1 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, energia és élelmiszerárak nélkül (maginfláció) pedig 3,4 százalékkal. A maginfláció januárban is 3,4 százalékos volt.
A 2,5 százalékos februári infláción belül az árucikkek éves áremelkedése 1,8 százalékos, a szolgáltatásoké pedig 3,4 százalékos volt.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >