Az élelmiszer-árstop miatt nem lehet fagyasztóládához jutni
Úgy tűnik, az emberek tömegével igyekszenek felvásárolni az árstopos húsokat, ezért eltűntek a fagyasztóládák a műszaki boltok polcairól.

Felhalmoznak a fogyasztók
Teljes termékhiány még nem következett be, de de az eMag háztartási kis- és nagygépüzletágának vezetője úgy véli, az értékesítési számoknál jóval magasabb a kereslet. A rezsicsökkentés tavaly nyár végi megváltoztatását követően egyetlen hónap alatt 64 százalékkal megugrott ezen termék értékesítése – közölte az eMag a G7 gazdasági portállal.
A kereslet azonban még ennél is nagyobb. mert a legnépszerűbb termékeknél már bekövetkezett a hiány – írja az Index. Ekker Róbert szerint erre az a magyarázat, hogy sok vásárló az ideiglenesen el nem érhető terméket elmenti a kedvencek közé annak érdekében, hogy később értesítést kapjon.
Becsléseink szerint akár 25-30 százalékkal több fagyasztót is értékesíteni lehetett volna Magyarországon, ha bizonyos típusokból nem akadozik az ellátás
– magyarázta az értékesítési vezető, hozzátéve, hogy a háztartások számításai szerint az olcsón megvett és a fagyasztónak köszönhetően felhalmozható hús kompenzálja az áramfogyasztást. Ennek köszönhetően ugyanis sokan elkezdhetik a csirkefarhát felhalmozását is.
Kapcsolódó cikkeink
Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel egymillió ajánlattal rajtol az eMAG Black Friday november 14-én reggel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eladja magyarországi raktárát az eMAG – folytatódik az átszervezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
