Az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tétele az Elő-csúcstalálkozó központi témája
Nagy István agrárminiszter képviselte Magyarországot az Élelmezési Rendszerek Elő-csúcstalálkozóján Rómában. Az António Guterres ENSZ-főtitkár által kezdeményezett eseménysorozat első állomását miniszteri szintű találkozónak szánják, melyet szeptemberben csúcstalálkozó is követ majd.
Az agrárminiszter felszólalásában elmondta, hogy a fenntartható élelmezési rendszerek elérése érdekében felértékelődik a helyi és szezonális élelmiszerek, a rövid ellátási láncok és a hiteles, megbízható tájékoztatás szerepe. Hozzátette: az Agrárminisztérium egyik fontos célkitűzése mindezek támogatása és elősegítése.
Magyarország elkötelezett a fenntartható fejlődési célok elérése iránt, így nemzeti dialógust indított a fenntarthatóság felé vezető úton az élelmiszertermelés és fogyasztás kapcsán. A miniszter beszédében azt is hangsúlyozta, hogy hazánkban a megvásárolt élelmiszereknek csak 10% -a kerül a szemetesbe, míg globálisan az élelmiszerek átlagosan 30% -át pazarolják el, az Európai Unióban ez a szám 20%. Büszkék vagyunk a Maradék nélkül programunkra, hiszen ennek eredményeként 4% -kal csökkent a háztartási élelmiszer-hulladék Magyarországon. A program célja a fenntartható élelmiszer-fogyasztás és az élelmiszer-pazarlás csökkentése fogyasztói szinten – mondta el Nagy István a Rómában.
Emellett az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tétele érdekében fontos szerep jut a nevelésnek és a tudatosságnövelő kampányoknak, ezért az Agrárminisztérium nagy hangsúlyt helyez hosszú távú programok és kampányok folytatására a fogyasztói magatartás befolyásolására- húzta alá a miniszter.
Beszéde zárásaként az agrárminiszter kifejtette, bízik abban, hogy a precíziós technológiák szélesebb körű használata révén Magyarország mezőgazdasági termelése kiszámíthatóbbá, megbízhatóbbá válik így jobb minőségű termékekkel és kisebb környezeti terheléssel fenntarthatóbb, éghajlattal szemben ellenállóbb élelmezési rendszer hozhatunk majd létre.
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val
Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val – közölte…
Tovább olvasom >ENSZ: világszerte tovább nőtt tavaly az élelmiszer-bizonytalanság
Tovább nőtt az élelmiszer-ellátás bizonytalansága 2023-ban – olvasható az ENSZ…
Tovább olvasom >A bortermeléshez nélkülözhetetlenek az alacsony környezetterhelésű technológiák
Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy Magyarországon minél kisebb környezetterheléssel járjon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Másodszor indul tavaszi élelmiszergyűjtő kampány a Tescóban
A Tesco évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő…
Tovább olvasom >Neubauer Katalin: Bízunk abban, hogy most már visszatérhet a kiskereskedelem a régi, Covid előtti mederbe
2023 márciusa újabb jelentős fordulatot hozott a magyar kiskereskedelmi szektorban,…
Tovább olvasom >Rendhagyó anyák napja: amikor az anyukák nem bevásárolni mentek a Tescóba
Összesen közel 2800 szülő, közülük mintegy 2200 olyan anya dolgozik…
Tovább olvasom >