Az élelmezési rendszerek felelnek a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás több mint harmadáért

Beleszámolva a megváltozott földhasználatot, a mezőgazdasági termelést, a csomagolást és hulladékkezelést – az élelmiszer-ellátási rendszerek mintegy 18 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékkel járultak hozzá a kibocsátáshoz 2015-ben. Ez a teljes mennyiség 34%-a, ami bár arányaiban csökkenő tendenciát mutat (1990-ben még 44% volt), de abszolút értéken emelkedik.

A tanulmány, melynek társszerzője az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) vezető statisztikusa Francesco Tubiello, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjával együtt készült, és egy kincsesbánya a legfrissebb trendek és adatok iránt érdeklődőknek 1990-től indulva. Az eszköz, mely a FAOSTAT földhasználati adataira épül, teljeskörű információval szolgál számos szektorról és ezáltal fontos lehet a hatékony kibocsátás-csökkentési programok tervezésében és az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tételében.

Főbb megállapítások

A globális élelmiszer-ellátási rendszerek generálta kibocsátás kétharmada a talajhasználatból származik, beleértve a mezőgazdaságot, a földművelést és a talajhasználat változásait. Ez az arány a fejlődő országoknál még magasabb, ám az erdőirtás és az élelmiszerfeldolgozás és -tárolás térbővülésével várhatóan csökkenni fog.

A teljes, emberek okozta üvegházhatásúgáz-kibocsátást tekintve az iparosodott országok élelmiszer-ellátási rendszerei stabilan a kibocsátás 24%-ért, míg a fejlődő országok jelentős csökkenéssel már „csak” 39%-ért, az 1990-es 68%-hoz képest.

Sorrendben a legnagyobb kibocsátók Kína, Indonézia, az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, az Európai Unió és India.

A termelés azon szakasza, mely az eszközöket (mint műtrágya) juttatja a gazdákhoz adja a legnagyobb részét (39%) a szektor kibocsátásának. A talajhasználat 38%-kal és a szállítmányozás 29%-kal van jelen, ez utóbbi ráadásul bővülni látszik.

A metánkibocsátás 35%-ot tesz ki, nagyjából egyenlő arányban a fejlődő és fejlett országokban, ami főként az állattartó és rizstermesztő tevékenységekből származik.

A kutatás kiemeli, hogy a globális élelmiszer-ellátási rendszerek energiaigénye emelkedik, ami főként a kereskedelem, csomagolás, szállítás és feldolgozás számlájára írható, mely szektorok kibocsátása egyes fejlődő országokban gyorsan nő.

Az iparilag fejlett országok eközben növelték a globális felmelegedést jelentősen meggyorsító fluortartalmú üvegházhatású gázok kibocsátását, amik főleg a hűtőipari szegmensben használatosak. A hűtés felel a kereskedelem és szupermarket szektor energiafogyasztásának közel feléért, mely ágazat kibocsátása megnégyszereződött Európában az elmúlt 30 évben.

A csomagolásipar az élelmiszer-ellátási rendszerek kibocsátásának 5,4%-át adja, ami több mint például a szállításé. A kibocsátás erősen termékfüggő: a sör és bor esetében jelentős, míg a banán és cukorrépa inkább a szállítás révén járul hozzá a teljes kibocsátáshoz.

Az egy főre jutó élelmiszerekhez köthető átlag széndioxid-kibocsátás 2 tonna, ami közel 30%-os csökkenést jelent. Ám ez nem feleltethető meg a „fogyasztói lábnyomnak”, ami összefügg az egyén étrendjével is, de fontos mérőszám lehet a nemzeti kibocsátás-csökkentési törekvéseknek.