Az együttműködést nem lehet kényszeríteni
Tanácskozást tartott a Kamara „Kereskedelem, együttműködési lehetőségek az agráriumban” címmel élelmiszer-feldolgozóknak Hajdúböszörményben.
Kissné Gyarmati Ágnes, a NAK Hajdú-Bihar megyei igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy az élelmiszer-termékpályán ugyan sok esetben nagy a technológiai elmaradás, de a mostani pályázatok és stratégia reményt adnak a fejlődésre. Együttműködésben pedig a megye kiemelkedő helyen áll.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy az ágazat számára megnyílt 300 milliárd forintos forrás reményt ad a holtpontról való elmozduláshoz. Az önkéntes szerveződésekkel kapcsolatban kifejtette:
– A fiatalabb generációknál már tapasztalható némi szövetkezési hajlandóság, látják a koncentrált piacban rejlő előnyöket és a csökkenő kiszolgáltatottságot. Feladatunk, hogy tájékoztassuk a tagokat a pozitív tapasztalatokról. Ennek érdekében az ősz folyamán országos roadshow keretében buzdítjuk a tagokat az együttműködésekre, egy kiadvánnyal is segítve a tájékozódást.
Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke előadásában kiemelte:
– A koncentrált modellt ma Magyarországon a kiskereskedelmek vezetik. Az integráció erősítését nem azzal tudjuk megvalósítani, ha kötelezővé tesszük, fontos szempont az előnyök kölcsönös figyelembevétele.
Mikó Zoltán, a NAK Választottbíróságának elnöke az integráció jogi hátteréről tájékoztatta a jelenlévőket. Kiemelte, hogy a hatékony együttműködés kulcsa a minél hosszabb termékpálya szintű integráció.
Keleti Marcell, a NAK élelmiszeripari igazgatója elmondta:
– Célunk, hogy visszaszorítsuk az importárut és erősítsük az exporttevékenységeinket. Az áfacsökkentés harcát is tovább vívjuk, és azért is dolgozunk, hogy minél több magyar terméket láthassunk az asztalokon. //

Győrffy Balázs
elnök
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Az export lehet a magyar gazdák egyik kitörési lehetősége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fajtakísérlet: díjat kaptak a legjobb fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Bászna Gabona Zrt. felszámolását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

