Az édességválasztás misztikuma

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 02. 27. 10:18

„Az egyik finomabb, mint a másik! Most akkor melyiket válasszam?” Az édesség az egyik legimpulzívabb FMCG-kategória, így a legtöbb esetben a polcok előtt döntjük el, hogy melyik márka kerül a kosárba.

A gyártók nemcsak az impulzivitással, de egymással is jelentős küzdelemben állnak, hiszen mindenki ugyanazért az adott összegért versenyez, amit a nassolásra szán a vevő. Ezért is fontos, hogy a márkák hogyan pozicionálják magukat, hogy képesek-e egy erős és lojális fogyasztói bázist építeni, és kialakítani a vevőben azt a benyomást, hogy az adott márka választása biztonságos számára, hiszen még sosem csalódott benne. A vásárló nem szeret bajlódni a választással és nem akar bonyolult feladatokat megoldani a polc előtt. Kevesen nézik végig a kínálat minden elemét – jóllehet néha vannak jobb alternatívák is –, mivel az elég jó és már ismert termék kielégítő számukra. Kutatások igazolják, hogy a magyar fogyasztók preferenciái között előkelő helyen szerepelnek a „már jól bevált”, és „mindig ezt veszem” szempontok. Az esetek nagy részében, különösen a napi cikkek vásárlását ezen motivátorok is vezérlik.

Egy friss, szemkamerás, kényelmi szupermarketben végzett kutatás szerint egy átlagosan 5 perces vásárlás során körülbelül alig több mint fél percet fordítanak a vevők az édesség kiválasztására. A kínálatot gyorsan átpásztázzák a kiválasztás előtt, azonban több mint 1/3-uk a megszokott termékét keresi. Az édességek több mint 90%-a elsődleges kihelyezésről kerül a kosárba. Ebből is jól látható, hogy a termékkategória fogyasztói vagy magabiztos újra vásárlók vagy impulzív fogyasztók.

 

Ha gumicukorka, akkor Haribo

Perjés Ákos
marketingért és kereskedelemért
felelős ügyvezető igazgató
Haribo Hungária

A magyarok édességfogyasztáshoz fűződő tradícióit tekintve előkelő helyet foglalnak el a csokoládé- és keksztermékek. A gumicukorkák hagyománya hazánkban még fiatalnak nevezhető. A fogyasztók az 1990-es évek elejétől találkozhatnak termékeinkkel a magyar üzletekben, így a Haribo márkanév az édességkedvelők számára azóta vált széles körben ismertté Magyarországon. Mára már majdnem minden magyar lakos ismeri a márkát.

Maga a Haribo-legenda 97 évvel ezelőtt egy kis mosókonyhában kezdődött egy zsák cukorral és egy rézüsttel, Bonn külvárosában. Innen fejlődött a legismertebb és legkedveltebb gumi- és medvecukorka márkává az egész világon. A cég neve egy mozaikszóból ered, mely a cégalapító, HAns RIegel és a cég központja, a BOnn szavakból tevődik össze. Az első sikertermékünk a „Táncoló medve” gumicukorka-figura volt, mely később Goldbären néven vált világhírűvé. Márkánk hazai története a 2000-es évben indult a nemesvámosi termelőüzem létesítésével, mikortól már itthon is gyártásba kerültek a gumicukorka termékek. A Haribo az utóbbi évtized során a magyar fogyasztók kedvenc gumicukorkájává vált 3–99 éves korig, nemtől, státusztól és lakhelytől függetlenül. Azóta a termékpaletta már jelentősen kiszélesedett, és az egyrétegű gumicukorkák mellett habosított, kétrétegű, cukrozott, savanyú, töltött, és drazsírozott termékeket is forgalmazunk.

Termékeink eleget tesznek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A gyártás során nagy figyelmet fordítunk az ökológiai/gazdasági egyensúlyra, ezért azokkal a beszállítókkal működünk együtt, akiknek a nyersanyagkínálata fenntartható termelésből származik.

A Haribónál folyamatosan figyelemmel kísérjük és betartjuk az élelmiszer-biztonságra vonatkozó jogszabályokat, beleértve a felhasznált alapanyagokra vonatkozó előírásokat is, melyeket beszállítóinkkal együtt naprakészen kezelünk. Élelmiszer-biztonsági rendszerünket 2016 óta az FSSC 22000 szabvány szerint tanúsítjuk. Magyarországon jelenleg ez a legátfogóbb rendszer, amely számos biztonsági szabvány és követelményrendszer kulcselőírásait tartalmazza, mint például az alapanyagok és késztermékek teljes körű nyomon követhetőségét, valamint a HACCP-rendszert.

A kínálati szortimentünk rendkívül széles, a hazai gyártású termékektől a változatos ízű, textúrájú és alakú import termékekig terjed. A termékfejlesztés és innováció során nagy hangsúlyt fektetünk a természetes alapanyagok felhasználásának folyamatos bővítésére.

A gyártáshoz gyümölcs- és növényi sűrítményeket használunk természetes eredetű színezékként. Közel minden Magyarországon gyártott termékünk tartósítószertől és mesterséges színezékektől mentes. Ezen termékek esetében a zacskókon minden esetben, angol nyelven feltüntetjük a „With­out artificial colours” („Mesterséges színezékektől mentes”) jelölést, az egységes és széles körű vevői tájékoztatás érdekében. Egyes termékek esetében, mint például az ikonikus Goldbären vagy legújabb fejlesztésű Wummis F!zz gumicukorkák, pedig sűrítményből készült gyümölcslevekkel ízesítjük a termékeket. A különféle fogyasztási trendeknek megfelelően egyedülálló újdonságokat is kínálunk a gumi- és medvecukorka-piacon, mint például a vegetáriánus gumicukorkákat.

Pethő Bea
marketingvezető
Haribo Hungária

Termékpalettánkban minden korosztály megtalálja a maga kedvencét. A gyerekek a nekik tetsző különböző formájú és színű termékek közül válogathatnak, a női fogyasztók a gyümölcsösebb, lágyabb ízeket, a férfiak a savanyúbb termékeket, míg az idősebbek a puhább, könnyebben fogyasztható, habosított gumi- és habcukorkákat kedvelik. Változatos kiszereléseinkből minden fogyasztó saját szokásának megfelelően választhat. A mini csomagolásokat azoknak ajánljuk, akik tovább kínálják azokat. A kis kiszereléseket azoknak, akik útközben vagy egyedül szeretnek nassolni, a nagyobb, családi csomagokat pedig azoknak, akik társaságban fogyasztanak szívesebben édességet, vagy épp ajándéknak szánják azt.

A Haribo Magyarországon már több éve nemcsak a gumi-, hab- és medvecukorka-piacon, de a teljes cukorkapiacon is piacvezető márka. Az elmúlt 3 évben a cukortartalmú termékek negatív kommunikációja ellenére 30%-kal nőtt az átlagosan egy főre jutó Haribo-fogyasztás Magyarországon, ami jelzi, hogy a fogyasztók egyre jobban ismerik és kedvelik termékeinket.

Termékkínálatunkat a fogyasztói igényeknek megfelelően alakítjuk. Januárban bevezettük az idei év legújabb gumicukorkáját, Wummis F!zz néven, a Wummis család legfiatalabb tagjaként. A 100 g-os zacskós kiszerelésű terméket kellemesen savanyú, intenzív, gyümölcsös íz jellemzi, lágyabb textúrával. A kandírozott, rövidebb termékszemek különböző vidám színkombinációkban kerülnek a csomagolásba. (x)

Kapcsolódó cikkeink