Az átlagos cafeteria 390 ezer forint
Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben – mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.
A lap hétfői száma ismertette, a Szent István Egyetem és a Cafeteria Trend közös kutatása szerint 10-ről 14 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek évi 500 ezer forintot meghaladó összeget áldoznak munkavállalónként a cafeteriára, és 17-ről 24 százalékra nőtt a 400 ezer forintnál többet költők aránya.
A szakértő kifejtette: természetesen fontos a megfelelő alapbér, ám a dolgozók nagyra értékelik, ha a munkáltató figyelmet szentel rájuk, a kedvükben jár. A munkaadónak pedig elemi érdeke, hogy a mai, ínséges munkaerőpiaci helyzetben megbecsülje, megtartsa az értékes munkát végző dolgozóit – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hays Hungary: a magyarországi vállalatok jóval óvatosabb létszámbővüléssel számolnak az idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
VINCI Airports elnök: a Liszt Ferenc repülőtér új terminálja sokat jelent a magyar légiközlekedés és az ország gazdasága számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pop-up teraszasztal – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


