Az Árukereső korábbi ügyvezető igazgatója a MiniCRM-nél folytatja
A MiniCRM Zrt. 2009-es megalakulása óta hatalmas utat járt be. Az elmúlt 13 évben a pár fős vállalkozás piacvezető céggé nőtte ki magát Magyarországon, közel száz alkalmazottal. A MiniCRM ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvert jelenleg több mint 2000 kis- és középvállalkozás használja idehaza és Romániában.

Racz Csaba, MiniCRM CEO
A fejlődés következő lépéseként 2022. szeptemberétől Rácz Csaba tölti be az vezérigazgatói pozíciót, aki Leskó Norberttől veszi át a stafétát. Rácz Csaba korábban 8 éven át volt az Árukereső ügyvezetője és vezette a cég tevékenységét a román és bolgár piacokon is. Az ő irányítása alatt vált az Árukereső Magyarország meghatározó e-kereskedelmi platformjává.
„Fő feladatom a cég eredményességének növelése és a szervezeti struktúra fejlesztése lesz. Korábban is olyan operációt vezettem, ami több országban volt jelen és dinamikusan fejlődött, így ezt a tapasztalatomat kívánom kamatoztatni, hogy a MiniCRM-nél Magyarországon és Romániában is minél nagyobb növekedést tudjunk elérni. A korábbiakban nemcsak egy sikeres céget, hanem egy összetartó csapatot is építettem, ebben a szellemben szeretném végezni a munkám a MiniCRM-nél is, ahol Norbi és Krisztián (Egerszegi Krisztián, cégvezető – a szerk), fantasztikus dolgokat értek el az elmúlt években”
– árulta el Rácz Csaba.
Leskó Norbert, leköszönő vezérigazgató, a MiniCRM társtulajdonosa így nyilatkozott a váltásról:
„Fontos volt számunkra, hogy olyan szakembert vonjunk be a cég vezetésére, akinek van nemzetközi tapasztalata cégépítésben és garantálni tudja a cég eredményességének további növekedését. Csabával volt már szerencsém együtt dolgozni korábban, így számomra nem is volt kérdés, hogy ő a megfelelő ember a következő szintlépéshez. Bár a cégvezetéstől most visszavonulok a MiniCRM-nél, túl messze azért nem megyek. A termék- és az IT-fejlesztésekben változatlanul részt veszek. Ez áll igazán közel hozzám.”
Kapcsolódó cikkeink
group.one felvásárolja a MiniCRM-et, bővítve SaaS portfólióját egy kifejezetten a KKV-k sikerét támogató CRM-megoldással
A group.one megállapodást írt alá a MiniCRM Zrt. – beleértve…
Tovább olvasom >Erre keresnek most a magyarok az Árukereső.hu szerint
A jó idő eljövetelével megugrott az érdeklődés a szabadidős tevékenységekhez…
Tovább olvasom >GKI Digital: a karácsonyi ajándékokra szánt keret meghaladja a 60 ezer forintot az idén
Az idén a karácsonyi ajándékokra szánt keret átlagosan 60 411…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >