Az AM meghosszabbította az öntözésfejlesztésre kiírt pályázatokat
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és „Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című, rendkívül sikeres pályázati felhívásokat ismét meghosszabbította, 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket – közölte Nagy István agárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
Az Agrárminisztérium – többek között a szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt – továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a beruházási pályázati kiírás – továbbra is egyebek mellett – tározóterek, új vízkivételei művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez biztosít támogatási forrást a gazdák számára. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása című felhívás keretében pedig a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni.
A két pályázati lehetőség alapján a termelők együttesen már 50 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesültek
A jövőben pedig a KAP Stratégiai Terv keretei között lehet majd támogatást igényelni öntözésfejlesztésre, amelynek révén további 70 milliárd forintot tervez a szaktárca a területre fordítani. A kormány célja, hogy az öntözött területek mértéke folyamatosan növekedjen, mert alapvetően öntözéses körülmények között lehet biztonságos termelést folytatni – fogalmazott Nagy István. A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon.
AM
Kapcsolódó cikkeink
13 százalékkal csökkent a szójabab ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Traktorokkal vonultak a gazdák az Európai Parlament elé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatósági fordulópont előtt a magyar szállítmányozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októberben folytatódott a kilátások javulása, a GKI konjunktúra indexe tizenhárom havi csúcsára ért fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >